Közép-Európa legnagyobb innovációs versenyének döntője zajlott Budapesten

MTI Sajtóadatbank, 2014. április 30. 14:38

Közép-Európa legnagyobb innovációs versenye, a NASA és Google által alapított amerikai egyetem, a Singularity University harmadik alkalommal meghirdetett regionális Global Impact Competition (GIC) döntője zajlott kedden Budapesten a Desing Terminál szervezésében - olvasható közleményükben.

A döntőjében nyolc régiós projekt versenyzett a 60 ezer dollár (13 millió forint) összértékű ösztöndíjért, mellyel a nyertesek kijuthatnak a NASA Research Parkba. A nemzetközi innovációs versenyen olyan projektekkel pályáztak, melyek a technológia révén 3 éven belül pozitív hatással lehetnek milliónyi Közép- és Kelet-Európában élő ember életére. A verseny fő támogatója a GE Healthcare, mely idén második alkalommal állt a Singularity University kezdeményezése mellé.
 

A verseny győzteseként a zsűri a lengyel Pawel Jarmolkowiczot hirdette ki, akinek Harimata nevű projektje mobil eszközzel teszi lehetővé a mentális betegségek korai diagnosztizálását. A másik fődíjas a bolgár Stefan Ivanov lett, aki járószervi problémák megelőzésére fejlesztett egy cipőbe helyezhető alkalmazást.

 

"A GE alapítása óta elkötelezte magát az innováció mellett, évente több mint hatmilliárd dollárt (1340 milliárd forint) költ kutatás-fejlesztésre. Kiemelten fontosnak tartjuk az olyan technológiai fejlesztéseket, melyek valódi változást indíthatnak el egy közösség életében. Azt gondolom, a mai este sikere újabb bizonyíték arra, hogy Magyarország felkerült a világ innovációs térképére, és nagyszerű dolog, hogy ennek mi is részesei lehetünk" - idézte a közlemény Nagy Lászlót, a GE Healthcare érsebészeti szoftverek fejlesztési vezetőjét, a verseny zsűrijének tagját.
 

A nyertesek fejenként 30 ezer dollár (6,7 millió forint) értékű ösztöndíjat kapnak, amely a Singularity University 2014-es nyári Graduate Studies programjában (GSP) való részvételt biztosítja. Azon kevesek, akik a szigorú követelményeknek megfelelnek és bekerülnek a GSP-programba, intenzív képzésen vesznek részt, mely magas színvonalú kurzusokból, a Szilícium-völgy legnagyobb vállalatainak - köztük a Facebook, a NASA, a Google és a Cisco - meglátogatásából, valamint a környékbeli startup vállalkozások megismeréséből áll.
 

A program során a résztvevők a Szilícium-völgy legnagyobb neveivel dolgoznak együtt. A tízhetes program végére számos projekt működő vállalkozássá válhat.
 

Rövid időn belül ez már a második jelentős technológiai fórum, melyet a Singularity University a magyar fővárosba hozott. Budapesten tartották 2013 novemberében - szintén a Design Terminál támogatása mellett - a mintegy 800 fős globális konferenciát, a Singularity Summit Europe-ot.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09