Új munkakört teremtett az illegális szexuális tartalmak elleni harc Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2014. május 5. 16:38

Kifejezetten a tiltott szexuális tartalmak internetes oldalakon való felderítésére bérelnek fel "szakembereket" nagy kínai vállalatok. Az országban már több kampány is indult annak érdekében, hogy megakadályozzák az ilyen tartalmak terjedését.

A kínai kormány április elején indította sokadik központi kampányát, amelynek célja a világhálón terjedő, az országban illegális pornográf tartalmak kiiktatása. Ennek eredményeként április végéig a hatóságok 110 weblapot, több ezer hirdetést és 200 ezer internetes bejegyzést töröltek a weben. Az akciók során több vállalatot, köztük az internetes piac egyik legnagyobb szereplőjét, a Sinát is több millió jüanos pénzbüntetésre kötelezték, és publikációs engedélyeinek elvételével fenyegették a honlapjain elérhető pornográf tartalmak miatt - számolt be a Csongsi Tiance Pao lap. 

 

Több kínai nagycég is öncenzúrát gyakorol, hogy elkerüljék a hasonló helyzeteket, vagyis a hatóságok előtt igyekszik internetes tartalmainak megtisztítására. Ez egy videómegosztó portál vagy közösségi médiaoldal, blog esetén nem egyszerű feladat, a cégek így kénytelenek kifejezetten erre a célra munkatársak felvételére. A szexuális tartalmak felderítését és azok törlését segítő "szakember" munkakör életre hívása több ezer új munkahelyet teremtett a kormány kampánya. 

 

 

Őket többek között a kínai Google, a Baidu, a népszerű csevegőprogramjairól híres Tencent vagy a Kingsoft alkalmazza. A szakembereknek az írott anyagok mellett a képi és audiofelvételeket is követniük kell, meghatározott kritériumok alapján értékelve azokat, rátermettségüket írásos teszt és szóbeli felvételin szűrik. A hirdetések internetes programok kezelésében jártas fiatalokat keresnek, és az átlagfizetésnél magasabb, évi 200 ezer jüanos (7,2 millió forint) fizetést ajánlanak.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36