IDC: jobbak az idei PC-eladások a vártnál

Kisebb mértékben csökkentek az eladások

Czipperer Dia, 2014. június 5. 16:39

A PC eladások világszinten csökkenő tendenciát mutatnak, de a visszaesés az IDC legfrissebb adatai szerint – ugyan csak kis mértékben, de – lassul.

Az IDC június 3-án publikálta legfrissebb jelentését, melyből kiderül, hogy a PC eladások csökkenő tendenciája némileg alábbhagyott. Míg tavaly a csökkenés mértéke 6,1%-os volt, mostanra ez 6%-os lett. Jelentéktelennek tűnhet az a mindössze 0,1%, ám mégis fontos abból a szempontból, hogy a jóslatok pesszimistábbak voltak a valóságnál.

 

Részben az XP nyugdíjba vonulásának is köszönhető, hogy a csökkenés nem lett magasabb mértékű, mint egy évvel korábban, hiszen sokan döntöttek úgy, hogy új gépet vásárolnak miután már nem érkezik biztonsági frissítés az XP-t futtató régebbi készülékekre.

 

 

Bár az asztali és hordozható PC-k csillaga is leáldozóban van, ez utóbbi iránt még mindig nagyobb kereslet mutatkozik. Az IDC becslései szerint a tavalyi 136,7 millió eladott PC-hez képest idén 129,7 millió körül mozog majd ez a szám. És bár a hordozható gépekből még mindig több fogy, a csökkenés idén nagyobb mértékűnek ígérkezik ezen a területen. Az elemzőcég várakozásai szerint a tavalyi 178,4 millióhoz képest 166,6 millióra csökkennek az eladások.

 

2018-ra azonban az előrejelzések szerint világosan látszik majd a különbség a két szegmens között. Míg a hordozható PC-k iránti kereslet csak minimálisan csökken majd (168,3 millióra), addig az asztali gépek eladási számai 119 millióra esnek vissza.

 

Forrás: Techspot.com

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52