Kihirdették az Év információbiztonsági szakdolgozata nyertesét
A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület kihirdette az „Év információbiztonsági szakdolgozata” pályázat nyertesét. Az idén már kilencedik alkalommal kiírt pályázattal az Egyesület célja, hogy támogassa azokat a fiatal információbiztonsággal foglalkozó főiskolai és egyetemi hallgatókat, akik szakdolgozatukat az információbiztonság témakörében írják. 2014-ben Szerencsés Ákos – a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának hallgatója – szakdolgozat (BSc) kategóriában nyerte el a megtisztelő címet.
Az „Év információbiztonsági szak- és diplomadolgozata” cím nyilvános pályázatként lett meghirdetve, amelyen a magyarországi felsőoktatási intézmények hallgatói indulhattak.
A szakdolgozat kategóriában nyertes Szerencsés Ákos „Webes egér hőtérképek készítése és elemzése” című pályaművében feltárta a terület privátszférát érintő vonatkozásait. A szakdolgozat által kapott eredményeivel a célja az volt, hogy a kapcsolódó megfigyelések felhasználók számára kedvezőtlen hatásai csökkenthetőek legyenek. Dolgozatának lényegi része a felhasználók viselkedésének többféle jellegzetesség szerinti elemzése, melyek alapján a követhetőség és profilírozhatóságra vonatkozó következtetések levonására törekedett. A nyertes dolgozatot el is olvashatja, ha erre a linkre kattint: http://pet-portal.eu/articles/view/46/2014-09-18-Szerencses-Akos-Webes-eger-hoterkepek-keszitese-es-elemzese.php
A Hétpecsét Egyesület szeptemberi fórumán a nyertes kihirdetése után, Szerencsés Ákos bemutatta dolgozatát, majd válaszolt a szakmai közönség kérdéseire. Az erkölcsi elismeréssel és utazási utalvánnyal járó díjat az Egyesület elnöke, Gasparetz András adta át szeptember 17.-én, az Egyesület LXII. Információvédelem menedzselése szakmai fórumán. A nyertes idén is, immár kilencedik alkalommal, az utazási utalvány mellett a Herendi Porcelánmanufaktúra „bölcs bagoly” porcelánfiguráját is átvehette dr. Ködmön István alelnöktől és Gasparetz András elnöktől.
A nyertes pályamű nem jöhetett volna létre a konzulens nélkül, így a Fórumon oklevelet adtak át Gulyás Gábor György részére is, elismerve szakmai hozzájárulását. Az elismerés nem véletlen, hiszen Gulyás Gábor György 2007-ben vehette át az Egyesülettől az „Év információbiztonsági diplomadolgozata” elismerést. Az Egyesület tehát nem dolgozik hiába: akit korábban nyertesként köszönthettek, most szakmai vezetőként foghattak kezet. Ezért érdemes csinálni!
Kapcsolódó cikkek
- Mobilalkalmazás-fejlesztési pályázatot hirdet a Magyar Térinformatikai Társaság
- Ismét indul a Nikon Photo Contest verseny
- Idén is kerestetik az év informatikai újságírója
- Európai infokommunikációs ötletverseny indult
- Elindult Az Év Honlapja 2014 pályázat
- 5 magyar, akiket a YouTube tett ismertté
- A Kaspersky Lab és a Mensa elindítja első közös megmérettetését
- Magyarországról is várják a jelöléseket az innovátorokat felvonultató „New Europe 100” listára
- Az év kutyabarát helyét keresik az interneten
- Előadókat keres a YouTube tehetségkutató versenye
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Európai akciók a kibocsátásmentességért
Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá. A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.
Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is.
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei
Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.