Új közösségi média alkalmazás a piacon – HashClash
Egy új, ingyenes közösségi média alkalmazás toborozza felhasználóit hazánkban, ám egy teljesen új elgondolással teszi mindezt. Minden eddig ismert asszociációt elfelejthetünk, ami a közösségi oldalakat illeti, a platform ugyanis egészen egyedi módon aktivizálja bázisát. Viszlát like-ok és kommentek: új módon lehet valaki aktív és „értékes”.
Egy hongkongi tulajdonú cég a mi fővárosunkból indul útjára, méghozzá egy közösségi média alkalmazással. A HashClash névre keresztelt megoldás azonban nagyban eltér az eddig ismert modellektől.
Felhasználó vagy tulajdonostárs?
Aki regisztrál a HashClash rendszerben, részvényt kaphat, ezáltal maga a felhasználó is tulajdonostárssá válik. A cég ezáltal a vállalat értékéből részesíti őket. Ennek ellenére azonban közel sem az üzletemberek alkotják a célcsoportot, hanem kifejezetten fiataloknak szól ez a platform.
Az ötletet a jelenlegi modellekből való kiábrándultság szülte. Egy Sanghajban tanuló magyar fiatalember indította el a kezdeményezést, mert megelégelte, hogy bár jelen van a közösségi oldalakon, ráadásul még aktív is, amiből szépen kaszálnak a tulajodnosok, ő maga azonban ebből mit sem lát.
Egy hongkongi befektető látott potenciált az ötletben, ráadásul bekerült a városállam InvestHK vállalata által meghirdetett “StartMeUpHK” verseny utolsó fordulójába is. Mostanra pedig már csak a felhasználók múlik, mit hoznak ki belőle.
Az értékes felhasználó
A HashClash egy teljesen új modell úttörőjeként vonul piacra. A platform lehetőséget biztosít az embereknek, hogy jó és hasznos projektjeiket közzé tegyék, és egyben értékeli is a felhasználók aktivitását. A személyre szóló tanúsítványokat a regisztrációt követően mindenki e-mailben kapja meg. A többi pedig már csak rajtuk múlik, ugyanis az elért eredmények és státuszuk alapján részesedhetnek majd a vállalat részvénycsomagjából.
Csiszár Gergő, a kezdeményezés ötletgazda-társalapítója szerint „egy ilyen felület csak akkor lehet igazságos és hatékony hosszútávon, ha ez részben a felhasználók saját tulajdonává is válik. Éppen ezért mi egy olyan céget építünk, ahol a legfontosabb befektetők, maguk a felhasználók is tulajdonolhatják a vállalatot. A HashClash így válhat a közösségi média Robin Hoodjává”.
Viszlát like és komment
Az új modell nem csupán a koncepcióban nyilvánul meg. A megszokott kedvelés, hozzászólás opciók is eltűntek, helyettük egészen új kifejezésekkel találkozhatnak a felhasználók,mint a Wave, Emotion pad és élő streaming.
- A “Wave” egy instant témaindítás. Résztvevője lehet két ember, vagy akár az összes felhasználó is. Ezáltal egy egyedi közösség jön létre, amelyben a résztvevők az adott témához kapcsolódó tartalmak (fotó, live stream, chat) segítségével kommunikálnak. A térkép segítségével továbbá csatlakozhatnak szimpatikus “Wave”-ekhez, de a felület arra is alkalmas, hogy egy adott helyszínhez kössön egy “Wave”-et, amely a felhasználók számára csak ott érhető el (pl. 50m-es körzeten belül).
- A megoszott tartalmak által kiváltott érzések egy intuitív “Emotion pad” segítségével mutathatók ki olyan kifejezésekkel, mint például: „Sexy”, ”Wow”, ”Wannabe”, ”Shocked” vagy ”Jealous”.
- A felhasználók élő streamekben is közvetíthetik aktuális élményeiket. A tartalmak csak valós időben, egyetlen alkalommal, egyszeri ismétlésben tekinthetők meg.
Az iOS-esek számára már elérhető az alkalmazás az iTuneson, az Android userek pedig október 6-ától tölthetik le készülékükre.
Kapcsolódó cikkek
- Megjelent a Rovio új játéka – Angry Birds Stella [Videó]
- Q2: az Android az okostelefon-piac 85%-át birtokolja
- Mobilalkalmazás segít eligazodni fogyasztóvédelmi kérdésekben külföldön
- Nemzetközi vizeken a Slingshot
- Új Android és iOS mobil malware-t fedeztek fel
- Az Android vezet a nagy európai országokban
- Egyre népszerűbb a foodpanda mobilalkalmazása
- Legfrissebb BKK járatinfók mobilon
- D-Link Wi-Fi Smart Plug: elektromos eszközeink távoli kezelésére
- Megjelent az első hazai védőoltásokat naplózó alkalmazás
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói
Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint idén a LEGO a legvonzóbb hazai munkáltató, a BT (British Telecommunications) lett a második, a harmadik helyen pedig a Mercedes-Benz végzett.
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
A CEU Határtalan Tudás előadássorozatán részt vett kiváló magyar tudósok előadásaiból tanulhatnak a középiskolások a CEU digitális oktatási platformján. Ürge-Vorsatz Diana, Barabási Albert-László, Spiró György, Pléh Csaba, Falus András, Csaba László, Bányai Éva. Csak néhány név azok közül, akik előadásait a középiskolai pedagógusok segítségül hívhatják a tanítás során a tananyag kiegészítéséhez.
Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője
A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására.
A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH
A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.
Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei
A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.