Górcső alatt az iPhone 6 Plus hajlíthatósága [Videó]

Czipperer Dia, 2014. szeptember 25. 11:59

Sérülékeny lenne az új „giga” iPhone? Egy vállalkozó szellemű csapat, az Unbox Therapy úgy döntött, leteszteli, mennyire hajlik az Apple csúcsmobilja. A Galaxy Note 3-mal is összevetették.

Az iPhone 6 Plust próbálta meg meghajlítani az Unbox Therapy csapata. Nem telt bele két percbe, és az erőkifejtésnek köszönhetően meghajlott a telefon. Bár ez nem tette használhatatlanná az Apple mobilt, biztosan nem lesz már tökéletes. Ez tehát azt jelenti, egy emberi erőnek megfelelő, illetve egy nagyobb behatás könnyen kárt tehet a vékony alumínium vázzal rendelkező telefonban.

 

A Twitteren jelent meg egy hasonló poszt egy cikkre reflektálva, mely szerint a kisebb kiadás (iPhone 6) esetén is fennáll ez a probléma.

 

És hogy mindezt el is higgyük, a csapat fogott még egy óriásmobilt, ráadásul nem is a legújabb szériából, és szintén letesztelte. A Samsung Galaxy Note 3 volt a szerencsés delikvens. Ám hiába a nagy erőkifejtés, a már-már elvörösödött ujjak, nem hajlott meg a telefon, többszöri próbálkozásra sem. Lehet, hogy egy jól összevágott videót látunk, és valójában is fejtettek ki akkora erőt, mint az látszott, ám a videó alapján egyértelműen a Samsung phablet nyerte a hajlítástesztet.

 

 

 

 

 

Forrás: Übergizmo.com

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05