A JátékNet webáruház 2014-ben az Ország Boltja

Czipperer Dia, 2014. október 10. 13:45

Megvan az idei év Ország Boltja verseny győzetes. A JátékNet webáruház kapta ezt a megtisztelő címet, ráadásul kategóriája összes díját is sikerült megszereznie.

Júliusban indult útjára az Ország Boltja verseny, melyet az Árukereső.hu indított. A cél az volt, hogy kiderüljön, mely webáruházakat tartják a legjobbnak a fogyasztók a különféle kategóriákban. A megmérettetés immáron negyedik éve zajlik, idén pedig a JátékNet vehette át a legrangosabb elismerést. A webáruház azonban nem csupán az Ország Boltja címet érdemelte ki, ugyanis kategóriájában minden elismerést elnyert.

 

A versenyben több mint 600 online bolt (626) vett részt, és a vásárlók dönthettek arról, ki kapja a népszerűségi és minőségi díjakat. Összesen 357 webáruáz indult a népszerűségi kategóriában, és több mint 83 ezer szavazatt érkezett. Ez jelentős fejlődés a tavalyi évhez képest, az aktivitás 24%-os növekedést mutat. A minőségi díj kategóriájában 464-en versenyeztek. Mindez annak köszönhető, hogy számos bolt csatlakozott az Árukereső Megbízható Bolt programjához.

 

Összesen 30 díjat adtak át, ebből 12 minőségi, valamint 17 népszerűségi díj talált gazdára. A JátékNet kapta az esemény legnagyobb elismerését, az Ország Boltja kitünetést, azonban Játék kategóriában minőségi és népszerűségi díjakért folyó versenyben is első helyen szerepelt.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36