A városok adhatnak megoldást a jövő kihívásaira

MTI Sajtóadatbank, 2014. november 12. 13:24

A városok adhatnak megoldást a jövő társadalmi, gazdasági és környezeti kihívásaira, ha ki tudják használni az infokommunikációs technológia (IKT) által nyújtott lehetőségeket - derült ki az Ericsson svéd távközlési vállalat jelentéséből.

Az Ericsson negyven várost vizsgált meg világszerte IKT-érettség és társadalmi, gazdasági és környezeti fejlettség szempontjából, amelyek között a kutatás eredménye szerint szoros összefüggés van. Minél magasabb egy város IKT-érettsége, annál fejlettebbek a gazdasági, társadalmi és környezeti feltételek is. Az első helyen  - tavalyhoz hasonlóan - Stockholm végzett, majd London, Párizs, Szingapúr és Koppenhága következik.    

 

Az IKT hatékony eszköz lehet a városok fenntartható fejlődésének megvalósításában a jelentés szerint. Az új technológiák segítségével költséghatékonyabbá tehetők a már működő rendszerek, az egyénekhez jobban alkalmazkodó megoldásokat hozhatnak létre. Ez a folyamat alapjában formálja át az iparágakat, a köz- és a versenyszférát, új piaci lehetőségeket hoz létre.    

 

A jelentés szerint szoros a kapcsolat egy város IKT-érettsége és a korrupció között: minél fejlettebb a város technológiailag, annál alacsonyabb a korrupció szintje. Az adatokhoz való hozzáférés, az e-kormányzás segít abban, hogy átláthatóbban és hatékonyabban működjenek a városok - derül ki az Ericsson felméréséből.    

 

Az alacsony IKT-érettségű városokban, mint Dhaka, Mumbai, Kairó gyorsabban fejlődik a technológia, mint a lista elején lévő városokban, mivel az „lejjebb induló” városok több lépcsőt kihagyva rögtön a fejlett mobil technológiák kezdik bevezetni. Ezzel megtakarítják a költséges és túlhaladott technológiai lépcsőfokokat és rögtön az élére ugranak a fejlődésnek - olvasható a jelentésben.    

 

A felmérés a társadalmi faktort az egészségügy, oktatás és a társadalmi bevonás szintje alapján értékelte, a gazdasági fejlettséget a termelékenység és a versenyképesség alapján, míg a környezeti tényezőt az erőforrások, szennyezettség és a klímaváltozás mértéke alapján. Az IKT-érettséget az infrastruktúra minősége és elérhetősége, a megfizethetőség és IP tranzit árak, valamint egyéni, ipari és közterületi használat alapján értékelte a jelentés.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05