A CES-en mutatkozott be az Asus Zenfone 2 és a Zenfone Zoom

Farkas Norman, 2015. január 8. 11:10

A tajvani gyártó két nagytudású okostelefont mutatott be Las Vegasban. Az Android 5.0 Lollipop köré épülő Zenfone 2 egy viszonylag kedvező árú, 5,5 hüvelykes Full HD kijelzővel szerelt csúcsmobil, a Zenfone Zoom pedig annak háromszoros optikai nagyítást kínáló kamerával felturbózott változata.

Jonney Shih, az Asus vezérigazgatója tegnap büszkén mondta el a CES-en (Consumer Electronics Show), hogy cége 2014 utolsó negyedévében másfél millió okostelefont értékesített. A tajvaniak a jó eredményeken felbuzdulva újabb figyelemreméltó ajánlatokkal szeretnék bombázni a mobilpiacot, s a Las Vegas-i rendezvényen máris a nagyközönség elé tárták két 2015-ös készüléküket, a Zenfone 2-t és a háromszoros optikai zoomot kínáló Zenfone Zoom kameramobilt.

 

Asus Zenfone 2

 

A Zenfone 2 előlapját egy 5,5 hüvelykes, 1920 x 1080 pixel felbontású (Full HD) IPS kijelző uralja, amit ultravékony, csupán 3,3 milliméteres oldalsó keret fog közre és Gorilla Glass 3 üveg véd a sérülésektől. A kétkártyás, dual active képességgel (mindkét SIM kártya elérhetősége folyamatos, akkor is, ha az egyiken épp beszélünk) és 4G LTE modemmel megáldott készülék működéséről egy 2,3GHz-es Intel Atom Z3580 processzor gondoskodik, amit – a piacon elsőként – 4GB RAM egészít ki.

 

Az újdonság szálcsiszolt fémből készült hátlapja ívelt, ráadásul oly mértékben keskenyedik kifelé, hogy a telefon vastagsága a széleknél mindössze 3,9 milliméter.

 

 

A Zenfone 2 képalkotási képességeit egy 5 megapixeles, 85 fokos látómezővel rendelkező, és 140 fokos panoráma szelfik rögzítésére is alkalmas előlapi, valamint egy 13 megapixeles, f/2.0 fényerejű lencsével és optikai képstabilizátorral felszerelt, illetve kéttónusú (True Tone) LED villanóval segített hátlapi kamera határozza meg.

 

Az okostelefon energiaellátását egy 3000mAh kapacitású akkumulátor biztosítja, amely az integrált gyorstöltési technológia jóvoltából akár 39 perc alatt feltölthető 0-ról 60%-ra.

 

 

A jövevény fedélzetén az Android 5.0 Lollipopra épülő ZenUI kezelőfelület fut, aminek kinézetét kényük-kedvük szerint módosíthatják a felhasználók, például különböző színtémák, ikonok és betűtípusok közül válogathatnak. A testreszabás mellett a magas szintű adatbiztonságra is lehetőséget nyújt az Asus saját fejlesztésű felülete; a SnapView nevű előtelepített okosság révén jelszóval védhetők le a telefonon tárolt fájlok és alkalmazások is. Utóbbiak folyamatos frissességét is szem előtt tartották a mérnökök, erről az Instant Updates szolgáltatás gondoskodik.

 

 

A Zenfone 2 fehér, fekete, arany, szürke és vörös színben landol a piacon 2015 második negyedévében, vagyis legjobb esetben is csak áprilisban találkozhatunk vele az üzletekben. A készülékhez kaphatók lesznek speciális, ún. Transfusion és Illusion hátlapok, melyek merőben megváltoztatják a külső megjelenését.

 

A telefonból készül 2GB RAM-mal és 16GB tárhellyel szerelt „olcsó” kiadás, aminek kezdőára állítólag (adók nélkül) 199 dollár lesz. Ez az összeg igen kedvezőnek tekinthető egy Full HD kijelzős, Android 5.0 alapú mobilért. A 4GB operatív tárral felvértezett modell áráról egyelőre nincs infó.

 

Zenfone Zoom

 

Ahogy már utaltunk rá, a Zenfone Zoom a Zenfone 2 erősebb fotós képességekkel felruházott változata. Ebbe a készülékbe is egy 5,5 hüvelykes Full HD IPS kijelzőt és egy 13 megapixeles kamerát pakoltak a mérnökök,  ám utóbbit egy 3 szoros optikai zoomot kínáló objektívvel is ellátták az optikai képstabilizátor mellett.

 

A továbbfejlesztett kamerát leszámítva a Zenfone Zoom tudása nagyjából megegyezik a fent ismertetett testvérmodellével. A készülék vastagsága még az ütősebb objektív jelenléte mellett is csak 11,95 milliméteres, ami igencsak figyelemreméltó – jócskán felülmúlja e tekintetben például a hasonló képalkotási képességekkel megáldott Samsung Galaxy K Zoomot, amely 16,6 milliméter vastag.

A Zenfone Zoom kameráját True Tone LED villanó segíti gyenge fényviszonyok között, a gyors fókuszálást pedig az LG G3-éhoz hasonló lézeres autofókusz technológia teszi lehetővé. Érdekesség, hogy az egyik hivatalos sajtófotón a „Xenon flashlight” felirat olvasható a kamera lencséje alatt, ám a GSM Arena beszámolója szerint a CES-en kiállított Zenfone Zoom modellen nincsen Xenon vaku. Talán a boltokba kerülő végleges készülékről már nem hiányzik az ütős villanó, de az is lehet, hogy az Asus végül marad a True Tone segédfénynél, s nem kombinálja azt Xenon vakuval.

 

A készülék 13 megapixeles kamerája abban is különbözik a Zenfone 2-étől, hogy lencséinek fényereje f/2.7 és f/4.8 között változtatható. Ezt szem előtt tartva tévedés eredményének tekinthető a telefon sajtófotóján szereplő f/2.0 felirat.

 

 

Az Asus Zenfone Zoom piaci premierje 2015 második negyedévében várható. A meteorfekete és gleccserfehér árnyalatokban megjelenő kameramobil várható ára nettó 399 dollár körül alakul.

 

Az Asus Zenfone 2-ről szóló sajtóközleményt a Kütyü Magazinon olvashatjátok.

 

[Forrás: GSM Arena]

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05