Tartós szakemberhiánnyal küzd az informatikai iparág

MTI Sajtóadatbank, 2015. február 26. 13:31

Évtizedek óta több mint tízezer betöltetlen pozíció van az informatikai területen, az iparág dinamikus növekedéséből adódóan pedig tovább fokozódik a verseny a tehetségek iránt - írja a navigációs szoftvereket fejlesztő NNG Kft. közleményében.

A kevés jelentkező, illetve hiányos technikai készségek miatt a munkaadók 45 százaléka toborzási nehézségekkel küzd a Manpower Group 2014-es felmérése szerint.

Magyari Andrea, az NNG emberi erőforrás (HR) igazgatója az MTI-nek úgy nyilatkozott: a szakemberhiány részben a kialakult sztereotípiákra vezethető vissza, az informatikus karriert lányok csak elenyésző számban választják, és a többség kevésbé tartja kreatív szakmának, pedig a programozás igényli az innovatív gondolkodást, problémamegoldást. Hozzátette: a munkaerő-állomány bővülését segítheti, ha a felsőoktatási intézmények az alap tananyag mellett felkészítik diákjaikat a technológiai újdonságok által követelt folyamatos önfejlesztésre, valamint lehetőséget adnak naprakész tudás megszerzésére, akár cégek bevonásával. A HR igazgató szerint a lányok - akár már 10-12 éves korban történő - bevonása kulcsfontosságú, ennek egyik példája a Skool-program, ami fiatal lányoknak az informatika világát mutatja be.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatott IT szakemberek havi bruttó átlagkeresete mintegy 450 ezer forint volt tavaly.

Ennek ellenére Magyari Andrea úgy véli, hogy a vonzó bérezés nem elég, a legtöbb informatikai pályán elhelyezkedő munkavállaló számára a szakmai kihívások, a szinte megoldhatatlan feladatok és a munkakörnyezet - mint az ergonomikus székek - a legfontosabb. A hazai GDP 10-12 százalékát adó információs és kommunikációs technológiák (röviden IKT) szektora a KSH adatai szerint az elmúlt években 4,5 százalékkal, a válság ellenére is bővült.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09