Digitális szolgáltatásokkal bővülnek a BGF könyvtárai

forrás: Prím Online, 2015. március 26. 09:37

Mobiloptimalizált, akadálymentesített, többnyelvű honlapokkal, akár otthonról is elérhető digitális kiadványokkal, informatív, szórakoztató blogokkal is bővültek a Budapesti Gazdasági Főiskola könyvtárainak szolgáltatásai. A fejlesztéseket egy közel 17 millió forintos, két évig tartó európai uniós támogatású program tette lehetővé, amelyen a BGF 25 könyvtári munkatársa vett részt. A program eredményeként a Főiskola hallgatói és az olvasóközönség a korábbiaknál is kényelmesebben és gyorsabban juthatnak hozzá szakkönyvekhez, szakmai tartalmakhoz.

Elektronikus tananyagfejlesztéssel, digitális könyvtárak létrehozásával, könyvtári környezetben megvalósuló interaktív portálok üzemeltetésével, kiadványszerkesztéssel és egyéni információmenedzsmenttel kapcsolatos kurzusokon, valamint angol és német nyelvi képzéseken vett részt a Budapesti Gazdasági Főiskola könyvtárainak 25 munkatársa egy, a napokban befejeződött szolgáltatásfejlesztési projekt keretében.

 



A kétéves, közel 17 millió forint európai uniós támogatásból megvalósult Kulturális szakembereink továbbképzése című tanfolyam eredményeként megújultak a könyvtárak honlapjai, a főbb funkciók angolul, németül is elérhetővé váltak. A programoknak köszönhetően a jövőben sor kerül a könyvtári oldalak akadálymentesítésére is, az olvasók minél szélesebb körű kiszolgálása érdekében. A Pénzügyi és Számviteli Kar könyvtárának honlapjára – amely a programnak köszönhetőn mobileszközökön is kényelmesen böngészhető – már külön regisztráció nélkül jelentkezhetnek be a hallgatók, és vehetik igénybe az online szolgáltatásokat. Akár már otthonról is kikérhetik a raktárból a könyveket, időpontot foglalhatnak a szakdolgozati gépek használatához, vagy a későbbiekben hozzáférhetnek a digitális tartalmakhoz, böngészhetnek az oktatók publikációi között. A Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar könyvtára az idei tanévtől új szolgáltatásként blogot indított, amelyen a hallgatók az irodalmi élet eseményeiről, híreiről tájékozódhatnak, könyvajánlókat olvashatnak, illetve a vizsgaidőszak sikeres teljesítéséhez is hasznos tanácsokat kapnak egy-egy bejegyzésben. Az oldalon egy digitális képtárat is kialakítanak, amelynek anyagából prezentációk, dolgozatok elkészítéséhez válogathatnak majd a hallgatók.

Tovább fejlesztik Facebook-profiljaikat is a BGF könyvtárai,
a közérdekű – nyitva tartással, könyvtári programokkal kapcsolatos – információk mellett játékfelhívásokat, a könyvtár használatát segítő anyagokat, könyvajánlókat is megosztanak – a legfontosabb híreket pedig angol és német nyelven is posztolják.

A projektet követően a tanfolyamokon elsajátított új ismeretek segítségével a könyvtár munkatársai a minőségbiztosítási szempontokat figyelembe véve átdolgozzák a szabályozó dokumentumokat, fejlesztik a belső kommunikációt, valamint bővítik a könyvtári partnerkapcsolatokat is. Az angol és német nyelvi képzéseknek köszönhetően pedig szakszerűbb segítséget nyújthatnak a BGF-en tanuló külföldi hallgatóknak is.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36