Bemutatták a BOOKR mesetabletjét

MTI Sajtóadatbank, 2015. április 3. 09:31

Bemutatták a BOOKR könyvesbolt mesetabletjét, amelyen negyven mese olvasható, hallgatható és interaktív játékra is lehetőséget ad.

Horváth Dorka ötletgazda a csütörtöki sajtóeseményen elmondta, a BOOKR Kids mesetárában klasszikus és modern történetek kelnek életre olyan színészek előadásában, mint Básti Juli, Dörner György vagy Szacsvay László.
 

A Móra Kiadóval együtt az elérhető könyvek tárát tanárok, irodalmárok és gyerekek segítségével alakították ki, így megtalálhatók benne egyebek mellett a Pöttyös Panni-történetek, A kis herceg és Benedek Elek meséi is. A 3-11 éves korú gyerekeknek ajánlott könyvtárban Zelk Zoltán Három nyúl, Gerald Durrell Családom és egyéb állatfajták című regénye, Fekete István Vuk és Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? című műve is szerepel.
 

Nyulász Péter író a sajtóeseményen elmondta: a gyerekeknek ma már teljesen természetes a digitális eszközök használata, így ezzel a kezdeményezéssel a képernyők előtt töltött idejüket szeretnék megtölteni értékőrző tartalmakkal, irodalommal.
 

Az alapjában magyar nyelvű applikáció nyelvtanulási lehetőséget is kínál. Egyes könyvek angol nyelven is elérhetőek, ezzel segítve az olvasót a szavak elsajátításában.
 

Az applikáció Android tabletekre és május 1-jétől iPad-re ingyenesen letölthető, a teljes katalógus előfizetéses modellben érhető el. Érvényes előfizetéssel a BOOKR könyvtárából korlátlanul streamelhetőek a mesék, valamint az applikáción belül található polcra is letölthetőek, így internet-hozzáférés nélkül is olvashatóak.
 

Mondj egy mesét címmel! a BOOKR Kids meseíró pályázatot hirdet iskolai osztályok részére - közölte Horváth Dorka, hozzáfűzve: a verseny fődíja az osztály minden tagja számára egy mesetablet. 
 

A szervezők három témát adnak meg - kalandozás a jövőben; ha a miénk lenne a varázsceruza; egy nap Mirákulumban - ezek közül kell a pályázóknak kiválasztani egyet és a megadott formai követelmények alapján elkészítik munkájukat. További részletek a bookrkids.hu oldalon olvashatók.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09