Az első 24 órában közel 1 millió előrendelést adtak le az Apple Watchra

Czipperer Dia, 2015. április 16. 14:54

Az Egyesült Államokban már előrendelhető az Apple okoskarórája, az Apple Watch. A hordható kütyüre már az első 24 órában is nagy érdeklődés mutatkozott.

A Slice Intelligence, a digitális e-kereskedelmi cég adatai szerint az Apple Watch már az első napon belopta magát az amerikai emberek szívébe. Az adataik szerint közel egymillió előrendelést adtak le a cupertinói vállalat első okosórájára.

 

A cég szerint pontosan 957 ezer ember rendelte elő a Watchot pénteken, 62%-uk a legolcsóbb modell mellett tette le a voksát. Vagyis egyelőre a Watch Sport a legnépszerűbb a sorban. Az emberek átlagosan 1,3 órát vásároltak, példányonként nagyjából 503,83 dolláros áron.
 


Azok, akik a sport verzió mellett tették le a voksukat, 382,83 dollárt fizettek az eszközért, míg az Apple Watch verzió 707,04 dollárba került átlagosan. A jelentés a legdrágább, Apple Watch Editiont nem említi.

 

A felhasználók kétféle méret közül választhatnak: 38 és 42 milliméteres szíjakkal is beszerezhető a karóra A Slice szerint a felhasználók 71%-a a hosszabb szíjat választotta. A színek tekintetében is többféle alternatíva áll rendelkezésre. A vásárlók 40%-a asztroszürke alumínium kivitelt rendelt, ám ez csupán a második a rozsdamentes acél mögött (43%). Az ezüstszínű alumíniumot 23% választotta, a szintén rozsdamentes acélból készült fekete árnyalatot pedig 3%.

 

A legnépszerűbb a fekete sportszíj volt a sorban: a vásárlók 28%-a döntött emellett.
 

 

Forrás: Mashable.com

Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Sony: Masszív basszus, határtalan élmény

A Sony bejelentette az ULT POWER SOUND termékcsaládot – a vezeték nélküli hangszórók és fejhallgatók új sorozatát, amelyet úgy terveztek, hogy a hallgatóban olyan érzést keltsen, mintha az aréna első sorában lenne. A zene szerelmeseinek készült, erőteljes, mély hangzást produkál, amelytől megremeg az ember szíve.

2024. április 12. 15:12

Megaerős WiFi egy kompakt adapterben és egy sokoldalú USB hub

A régebbi típusú laptopok és számítógépek csak korlátozott mértékben, lassabb sebességgel vagy egyáltalán nem támogatják a vezeték nélküli hálózatokat. Sőt, sok esetben a laptopok WiFi-moduljának cseréjét tovább nehezíti az esetleges garanciavesztés vagy a kompatibilitás hiánya is. Erre jelent megoldást a Sandberg USB 3.0-ás kompakt WiFi-adaptere, a Mini WiFi Dongle.

2024. április 1. 14:51

Kutatás: a közösségi média böngészése több órát vesz el az alvásból

Naponta három és fél órát töltenek közösségi média-oldalakon lefekvés előtt egy felmérés szerint az amerikai válaszadók, gyakran az alvás rovására. A rossz alvásban sok tényező játszhat szerepet, azonban a probléma széles körű: a Huawei és az Ipsos tavalyi kutatása szerint a megkérdezettek 35 százaléka szenved alvási nehézséggel, és ugyanennyien szeretnének változtatni rajta. Idén március 15-én tartják az Alvás világnapját, hogy felhívják a figyelmet az alvás fontosságára, az alvászavarok okozta problémákra és a megoldásukra. Ez utóbbihoz a viselhető okoseszközök alvásfigyelő funkciója nagy segítséget nyújthat, amelyek a részletes elemzés mellett javaslatokat is adhatnak a minőségi alváshoz.

2024. március 11. 17:43

2024-ben 75 iF Design Díjat nyert el a Samsung

A Samsung összesen 75 díjat nyert a rangos német, nemzetközileg is elismert International Forum (iF) Design 2024 dizájnversenyen. A vállalat két Arany Díjban részesült – a Samsung OLED TV (S95C), valamint a Galaxy Z Flip5 Maison Margiela kiadása*  kapta meg az elismerést. A Samsung televíziók, okostelefonok és egyéb készülékei mind a 9 kategóriában –, beleértve a Termék és Felhasználói élményt is – díjat érdemeltek. 

2024. március 4. 14:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09