9,2%-kal zsugorodott az okostelefon-piac

Czipperer Dia, 2015. április 21. 15:35

A TrendForce kutatócég adatai szerint az első negyedévben közel 10%-kal csökkentek az okostelefon eladási mutatók 2014 utolsó negyedévéhez viszonyítva. 

A TrendForce közzétette legfrissebb adatait, mely szerint 2015 első negyedévében (Q1) 9,2%-kal kevesebb okostelefont értékesítettek, mint 2014 utolsó negyedévében. A Q1-es időszakban összesen 291,2 millió mobiltelefon talált gazdára.

 

A tavalyi ünnepi időszakban a TrendForce mutatói alapján az Apple és a Samsung szinte fej-fej mellett haladt a versenyben (lásd a képen), azonban az idei első negyedév szemmel láthatóan a Samsungnak kedvezett (27,8% vs. 19,9%).

 

 

A lista harmadik helyét azonban már nem a Lenovo uralja: a Huaweinek sikerült felküzdenie magát a dobogó harmadik fokára, majd őt követi az LG, és csupán ötödik helyen áll a Lenovo.

 

A kutatócég kiadott közleményében nemcsak a zsugorodás tényéről számolt be, hanem az is kiderült, hogy a vártnál nagyobb csökkenést regisztráltak. Az okokat pedig a gyenge kínai piacnak tulajdonítják.

 

A TrendForce becslései szerint a dél-koreai Samsungtól a második negyedévben nagyjából 80 milliós okostelefon eladást várnak, és a legújabb zászlóshajó telefonok teszik majd ki az értékesítések negyedét 820 millió).

 

Az Apple háza tájáról pedig körülbelül 45 milliós iPhone eladást jósol az elemző cég.

 

Forrás: GSMArena.com

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09