Már telefonon vesszük a kultúrát is
Egyre több színházjegyet adnak el okostelefonon, és a készüléktulajdonosok jelentős része mobilon keres programot estére - derült ki a Ma este Színház! és a Simple közös felméréséből. A több mint 2500 fő bevonásával készített kutatás szerint minden második megkérdezett vásárolt már jegyet így.
A Prim Online-hoz eljuttatott közleményben áll, minden második megkérdezett vásárolt már jegyet a mobileszközén, többségük rendszeresen választja ezt a megoldást, és igényli, hogy telefonon keresztül vehesse meg és használhassa fel a jegyeket, nyomtatás nélkül.
Az online vásárlással szimpatizálók körében felülreprezentáltak a teljes munkaidőben dolgozók (30 százalék), a középkorúak (34 százalék), illetve a felsőfokú végzettségűek (32 százalék) és a budapestiek (30 százalék).
A kutatásból kiderült, hogy a válaszadók 87 százaléka vásárolt már online, jellemzően számítógépen keresztül az elmúlt fél évben, a kitöltők 37 százaléka pedig mobilon is.
A last minute színházjegyek különösen kedveltek az 50 év felettiek körében, többségük többször is élt már ezzel a lehetőséggel. Ők és a csoporton belül a nyugdíjasok azok, akik a legtöbbet járnak hasonló kulturális programokra.
Prim / MTI
Kapcsolódó cikkek
- Szélessávú internetet építenek ki több somogyi kistelepülésen
- Szélessávú internetet építenek ki több somogyi kistelepülésen
- Hungaricana - 48 múzeum, 20 levéltár és 20 könyvtár anyaga egy helyen
- Hungaricana - 48 múzeum, 20 levéltár és 20 könyvtár anyaga egy helyen
- Idősebbeknek szánt svéd mobiltelefon a magyar piacon
- Idősebbeknek szánt svéd mobiltelefon a magyar piacon
- Mobilalkalmazással fejlesztik a fiatalok politikai ismereteit Őrvidéken
- Mobilalkalmazással fejlesztik a fiatalok politikai ismereteit Őrvidéken
- Safer Internet Program: több mint 7 ezer megkeresés érkezett a segélyvonalra
- Safer Internet Program: több mint 7 ezer megkeresés érkezett a segélyvonalra
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő
Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.
Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg
Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.
Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia
Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára.
Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is.
Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?
A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.