Lassan már emlékeznünk sem kell, az eszközök megteszik helyettünk
A Kaspersky Lab új kutatásából kiderült, hogy a “Google Effect”, vagyis digitális világunk hozadéka, melynek köszönhetően az információk halmaza elérhető online, beleértve személyes adatainkat is, hatással van a memóriánkra. A tanulmány megállapította, hogy az európai internethasználók többsége nem emlékszik a fontos adatokra, dátumokra.
A Kaspersky érdekes kutatást végzett. Kiderült, hogy az emberek többsége nem emlékszik a legfontosabb személyes adataira, így például a fontos telefonszámokra, a gyermeke számára (53%), a gyerekek iskoláinak (90%) vagy a munkahelyének (51%) a telefonszámára. Körülbelül a harmaduk nem tudta felidézni a partnere számát, és 10-ből 4-en nem emlékeztek gyerekkori otthoni vonalas telefonszámukra.
A Kaspersky Lab kutatásában 6000 16 éves és idősebb fogyasztó vett részt, Európa hat országából. Az eredmények azt mutatják, hogy nem vagyunk képesek fontos információkat memorizálni, ami annak köszönhető, hogy ezt a feladatot olyan digitális eszközökre bízzuk, mint például az okostelefon. A megkérdezett 16 és 24 év közötti fogyasztók majdnem fele (43 %) azt mondta, hogy az okostelefonjában tart szinte minden információt, amire szüksége van.
A Kaspersky Lab ezt a jelenséget digitális amnéziaként definiálja: az információk elfelejtése a digitális eszközök használatának köszönhető. Mivel ezek tárolják számunkra a szükséges adatokat, így már feleslegessé válik a memorizálásuk. A tanulmány szerint a digitális amnézia minden korcsoportot érint, férfiakat és nőket egyaránt.
Nem meglepő módon a tanulmány azt is megállapította, hogy a digitális eszközökön és okostelefonokon tárolt adatok elvesztése vagy illetéktelen kezekbe kerülése nagyon sok felhasználót rosszul érintene. Tízből 4 nő – és ugyanez az arány a 16 és a 24 év közötti korosztályban – mélységesen szomorú lenne, ha az eszközein tárolt emlékek végleg elvesznének. Négyből 1 nő és a fiatalabb válaszadók teljesen kétségbeesnének, mivel ők csak az eszközeiken tárolják képeiket és a kapcsolati adataikat.
Ennek fényében különösen aggasztó, hogy a digitális eszközökre való egyre növekvő mértékű támaszkodás és az emlékek esetleges elvesztése okozta mély érzelmi hatás ellenére sem védik a fogyasztók Európa-szerte megfelelően az eszközeiket, és nem gondoskodnak az informatikai biztonságról, derült ki a felmérésből. Az okostelefonok és a táblagépek különösen rosszul védettek: csak minden harmadik okostelefon tulajdonos (36 %) telepít extra informatikai adatvédelmi szolgáltatást, és csak egynegyedük (23 %) teszi ezt meg tabletjével. Egyötödük (21 %) pedig egyáltalán nem védi eszközét semmilyen kiegészítő biztonsági programmal.
Az átfogó beszámoló, amelynek címe "A digitális amnézia növekedése és hatása: Miért kell megvédenünk azt, amire nem emlékszünk " megtalálható az alábbi linken.
Kapcsolódó cikkek
- A Wild Neutron kiberkém csoport újra visszatért
- A mobil iparág nyereségének 92%-a az Apple számlájára érkezik
- Megjelent a Kaspersky Small Office új verziója
- Sokszor az adatainkkal fizetünk az ingyenes tartalomért
- Egyszerűen megvédhetjük Facebook fiókunkat
- Mire jó a biochip?
- Kevés honlap használ figyelemfelhívást a kiskorúakra káros tartalmaknál
- Okostelefonra cseréltük a CD-lejátszót
- Még mindig sokan nem bíznak az online bankolásban
- Bővültek a Kaspersky Endpoint Security for Business felügyeleti funkciói
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.