Lassan többet facebookozunk mobilon, mint PC-n
Gyakrabban töltünk le szoftvereket a mobilunkra, mint számítógépünkre, a chat programokhoz is inkább a telefonunkat vesszük elő, ahogy térképeket is leginkább azon böngészünk - derült ki a Samsung Techonomic Index 2015 kutatásából.
Közel ugyanannyian facebookozunk már mobilon, mint laptopon vagy PC-n, a pénzügyeinket és vásárlásainkat azonban továbbra is szívesebben intézzük a számítógép elől. Bár hazánkban is rendkívüli népszerűségnek örvendenek az okos alkalmazások, a telefonok leggyakrabban használt funkciója a telefonálás után továbbra is az SMS küldés, amelyre a válaszadók 80 százaléka használja mobilját.
A mai telefonok és tabletek egy pár évvel ezelőtti laptop kapacitásával vetekszenek, komplett számítógépeket hordunk a zsebünkben. Az egyre nagyobb kijelzők, a felhasználói felület folyamatos optimalizálása és a villámgyors mobilinternet mind abba az irányba mutat, hogy a mobileszközök minél több területen vegyék át a laptopok vagy PC-k szerepét a mindennapokban. Van olyan terület, ahol ez már megtörtént, van ahol még várat magára, derült ki a Samsung Techonomic Index 2015 kutatásából.
Alkalmazások letöltésére már most jóval többet használjuk a mobilunkat, vagy tabletünket, mint a számítógépünket. A válaszadók 63%-a használ előre nem telepített applikációkat a mobilján, míg a laptopján vagy PC-jén mindössze 33%-uk. Képek és videók készítésében ugyan nem a számítógéppel kell felvenni a versenyt, viszont azokat már egyértelműen szívesebben nézegetjük, vagy osztjuk meg a mobil eszközeinken (63%), mint a számítógépen (39%).
Másik felhasználási terület, ahol a megkérdezettek már inkább a telefonjukat részesítik előnyben, az a különböző térkép és helymeghatározó alkalmazások. 59%-uk nyilatkozta, hogy ha valami ismeretlen helyre szeretne eljutni, már inkább az okostelefonjára bízza magát, szemben a számítógépet preferálók 46%-ával, ami érthető, hiszen a telefont útközben is könnyedén elővehetjük. A Samsung Techonomic Index kutatása a közösségi oldalak használatára is kitért. E szerint facebookozáshoz szinte ugyanakkora arányban használták a válaszadók az okostelefonjukat (72%), mint a számítógépet (78%), amiktől alig marad el a táblagépek ilyen célú használata (61%). A közösségi tartalmak fogyasztása tehát már egyáltalán nem helyhez kötött tevékenység és a következő években várhatóan még inkább a mobileszközök felé fog eltolódni az ilyen oldalak adatforgalma.
A pénzügyek online intézése egyre inkább általánossá válik, viszont a Samsung kutatásából egyértelműen kiderül, a fentiekkel ellentétben a magyarok ezeket a műveleteket még mindig inkább számítógép előtt intézik. A megkérdezettek kicsivel több, mint harmada szokott az okostelefonján tranzakciókat indítani, ami ugyan jelentős arány, de még mindig jócskán elmarad az online bankolókétól (72%). A másik leggyakoribb internetes pénzmozgással járó tevékenység az online vásárlás, ahol egyelőre szintén a számítógépet választják többen (59%), a mobillal szemben (28%).
Kapcsolódó cikkek
- Szuperszámítógép segíti a rákkutatók munkáját
- Már Tizen platformra is elérhető az ITT/OTT TV
- Itt a Samsung Gear VR felhasználóknak szánt változata!
- Egészségmegőrzés Samsung mobilalkalmazással
- Samsung 950 PRO SSD: vállalati szintű megoldások mindennapi használatra
- Letöltés, streaming, tévézés: nagykanállal fogyasztják a magyarok a videós tartalmakat
- A Samsung bemutatta a ProXpress M4030/4080 lézernyomtatóit
- Samsung Galaxy S6 edge+: összefonódik a divat és technológia
- Idén pozitív mutatókkal számolhat a Samsung az okostelefon-piacon
- Samsung 360 Ambient Audio hangfalak: 360 fokos hangzás vezeték nélkül
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).