Havonta mintegy ötezren használják a videotolmács-szolgáltatást

MTI Sajtóadatbank, 2015. október 19. 08:33

A próbaidőszak alatt is mintegy ötezren használják havonta a siketek és nagyothallók kommunikációját segíti a Kontakt elnevezésű videotolmács-szolgáltatást - mondta Kósa Ádám, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) elnöke vasárnap az M1 aktuális csatorna esti műsorában.

A szolgáltatásról, amellyel a jeltolmács fizikai jelenléte nélkül is képesek például ügyeket intézni a siketek és nagyothallók korábban bejelentették, hogy novemberben indul az éles üzeme.
 

A videotolmács-szolgáltatást a SINOSZ fejlesztette ki, és az EU Regionális Fejlesztési Alapjának finanszírozásával valósul meg.
 

Kósa Ádám az M1-en elmondta: a népszámlálási adatok szerint mintegy 10 ezer siket és 60 ezer súlyosan nagyothalló él az országban. Magyarországon a regisztrált és aktív jelnyelvi tolmácsok száma 150 körül van - tette hozzá.
 

Elhangzott az is, hogy a szolgáltatást a SINOSZ fejlesztette ki; az állam pedig EU-forrással kiegészítve, összesen 726 millió forinttal támogatta. A siketek és nagyothallók ingyen használhatják a Kontaktot - tette hozzá.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09