Javasolt frissítés lesz jövőre a Windows 10

Czipperer Dia, 2015. november 2. 17:18

Ugyan már most is elég „agresszíven” hirdeti a Microsoft Windows 10 operációs rendszerét, jövőre még inkább erősödhet ez. A vállalat elmondása szerint a választható frissítés helyett a javasolt update státuszába lép a rendszer.

A Windows 7, 8 és 8.1 felhasználóknak ismerős lehet a Microsoft stratégiája, vagyis a folyton megjelenő felugró ablakok, melyek azt üzenik, frissítsünk Windows 10-re. A Microsoft ezzel szeretné ösztönözni a felhasználókat, hogy váltsanak legújabb operációs rendszerére.

 

Sokat számára ez nagyon zavaró, viszont tény és való, hogy egyre többen váltanak az új rendszerre. Eddig megközleítőleg 110 millió eszközre telepítették a Windows 10-et, amely jelenleg a maga 7,94%-os elterjedtségével negyedik helyen áll a Windows verziók sorában.
 

 

Aki frissít az új rendszerre, egy évig ingyen használhatja azt, csak utána kell fizetni. Sokan szeretnék kipróbálni az új felhasználói élményt nyújtó verziót, vannak azonban olyanok is, akik nem szeretnének frissíteni. Jövőre azonban váltztat a Microsoft stratégiáján.

 

A vállalat elmondása szerint a Windows 10 2016-tól opcionális helyett javasolt frissítés lesz, vagyis a letöltési folyamat automatikusan elindul majd, anélkül, hogy a felhasználó bármilyen módon beavatkozna. A rendszer azonban nem települ teljesen önállóan, később szükségeltetik az emberi beavatkozás, és a userek eldönthetik, valóban szeretnék-e az új rendszert telepíteni a gépükre.

 

Mindez azonban kiküszöbölhető lesz az automatikus frissítések kikapcsolásával. Ez azok számára is hasznos lehet, akik kevés adatforgalmi kerettel vagy sávszélességgel rendelkeznek, hiszen a Windows 10 teljes verziója automatikusan letöltődik majd a felhasználók gépére a többi frissítéssel karöltve, így csupán telepíteni kell majd a rendszert.

 

Forrás: Techspot.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05