Egy adatbázisba kerül összes egészségügyi adatunk

MTI Sajtóadatbank, 2015. november 22. 09:30

A kormány jelöli ki azt a szervezetet, amely a jövőben a betegek adatait tartalmazó ágazati informatikai rendszert, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) működteti - tartalmazza egyebek között a kormány honlapján olvasható törvénytervezet.

A több egészségügyi és társadalombiztosítási törvényt módosító tervezet szerint az EESZT-hez kötelező csatlakoznia minden olyan szolgáltatónak, amelyet - szerződés alapján - az Egészségbiztosítási Alap finanszíroz. A rendszer tagjai a gyógyszertárak, az állami mentőszolgálat, valamint a szakminiszter által rendeletben meghatározott államigazgatási szervek és egyéb szervezetek is. Más szolgáltatók önként csatlakozhatnak a rendszerhez.

A felhasználók - köztük a magánszemélyek - azonosítót kapnak, ezzel tudnak belépni a rendszerbe. Az elektronikus adatigénylés ingyenes, aki papíron kéri a saját egészségügyi adatait, annak fizetnie kell érte.

Az EESZT része a központi eseménykatalógus. Abban kell rögzíteni az egészségügyi ellátási esemény megjelölését, típusát, időpontját és időtartamát. Emellett rögzíteni kell a szolgáltató nevét, valamint az ellátást végző személy - és a közreműködő - nevét. Az adatok megőrzési ideje 25 év, az érintett halálát követően még 5 évig meg kell őrizni az adatait.

Az EESZT másik része az egészségügyi profilokat tartalmazza. A profil az érintett egészségi állapotával, kórelőzményével, valamint az egyes beavatkozásokkal kapcsolatos adatokból áll. Ezeket a kezelő-, illetve a háziorvos tölti fel. Az érintett jogosult megtiltani, hogy ezeket az adatait a kezelőorvosa vagy a háziorvosa rögzítse.

Az EESZT harmadik része az egészségügyi dokumentáció nyilvántartása. A szolgáltatók ide küldik meg az egészségügyi ellátás során keletkezett következő dokumentumokat: a fekvőbeteg-szakellátásban kiállított zárójelentést, a járóbeteg-szakellátásban kiállított ambuláns lapot, a szövettani és patológiai leleteket, a laborleleteket, a képalkotó diagnosztikai ellátások leleteit, továbbá a műtéti leírásokat.

A képalkotó diagnosztikai eljárással készített felvételek bárhonnan hozzáférhetők elektronikusan. Az EESZT lehetővé teszi elektronikus konzílium lefolytatását is.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Érik a forradalom az alkalmazásfejlesztésben

Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt pánikszerűen felpörgő digitalizációs igény, hiszen nagyságrendileg ötször több megrendelés érkezik manapság a fejlesztő cégekhez. 

2022. október 4. 17:08

Félárú utazási kedvezmény a HVG Állásbörzére érkezőknek

A MÁV-Volán-csoport saját standdal és online is várja az érdeklődőket a HVG Állásbörzén, amit 2022. október 5-én és 6-án rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményre utazóknak a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapestre, a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, továbbá Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya-felső és Zugló állomásra. 

2022. október 4. 15:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05