Sokan csak húszezret költenének az iskolakezdésre vásárolt laptopra

forrás: Prím Online, 2016. szeptember 17. 10:20

Az iskolás gyerekek szüleinek 27 százaléka akar műszaki cikket venni a tanévkezdés kapcsán, de közel felük még 20.000 forintot sem szánna a kiszemelt műszaki cikkre – derült ki a Media Markt és az NRC Médiakutató közös, nyári kutatásából.

Érdekes eredmények születtek a Media Markt és az NRC marketingkutató által a hazai 18-59 éves lakosság körében végzett reprezentatív felmérésben. Az iskoláskorú gyermeket nevelő szülők körére fókuszáló kutatás azt vizsgálta, hogy az iskolakezdés kapcsán kik, mit és mennyiért vásárolnának gyermeküknek műszaki cikkek közül, az eredmények pedig igen meglepőek. Noha a célcsoport vásárlást tervező részének negyede legfeljebb 20.000 forintot szán a szükséges műszaki eszközök beszerzésére, a vágyak igen nagyra törőek. A vásárolni tervezők közel fele (48%) vásárolna laptopot, harmaduk (37%) okostelefont, ötödük (19%) pedig nyomtatót.

 

 

A vásárlást a válaszadók közel hatvan százaléka indokolta azzal, hogy gyermekének szüksége lesz az eszközökre az iskolában. Sokan voltak ugyanakkor azok is, akik a jelenleg futó akciók, esetleg az éppen tönkrement eszköz lecserélése miatt vásárolnának. 

 

 

„A piacon a laptopok nagyjából 60 000 forinttól indulnak. Telefont 10-20.000 forintért is lehet már kapni, bár ezek megvásárlása sokszor komoly kompromisszumokra kényszerítik a fogyasztókat. A Media Marktnál arra törekszünk minden esetben, hogy vásárlóink problémáira megoldást nyújthassunk. Éppen ezért az iskolakezdés kapcsán is futtatunk 0% THM-es hitelakciót, illetve egyéb kedvezményeket is ajánlunk. Így azoknak is lehetőségük nyílik a szükséges termékek beszerzésére, akik egyszerre kevesebb összeget tudnak csak rászánni erre” – mondta el Szánthó Balázs, a Media Markt Árkád ügyvezetője. 

 

A vásárolni tervezett eszközök sorát a tablet és az asztali számítógép zárta, ezeket mindössze a – műszaki cikket vásárló – válaszadók 16, illetve 12 százaléka jelölte meg a vágyott termékek listáján. 

 

                                                      

A kutatásról

A felmérést a Media Markt megbízásából az NRC Médiakutató készítette. Az ötperces, online kérdőívet az NRC netpanel azon tagjai töltötték ki, akiknek van iskoláskorú gyermeke, a mintanagyság  250 fő volt. Az adatfelvétel többszörösen rétegzett, véletlen mintavétellel történt. A kutatás reprezentatív a magyar internethasználó lakosságra vonatkoztatva korcsoport, nem, végzettség és lakóhelytípus jellemzők alapján. 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05