Linux á la SUSE: hobbiprojektből az adatközpontba

„Gyakran hasonlítom a nyílt forráskódot a tudományhoz annak kapcsán, ahogy az ötletek szabad kidolgozásából és mások ötleteinek továbbfejlesztéséből végül kialakult a mai tudomány, amely számos további előnyt hozott magával. Érdemes ezt összevetni a boszorkánysággal és az alkímiával, ahol a nyitottság nem volt szokás.” - Linus Torvalds

forrás: Prím Online, 2016. október 6. 11:15

Idén 25 éves a Linux, a vállalatoknál pedig már mintegy 16 éve alkalmazzák sikerrel a nyílt forráskódú operációs rendszert. De vajon pontosan mikortól számítható komoly és céges szinten is stabil alapnak a hobbiprojektből indult megoldás? Mi kellett ahhoz, hogy a szervezetek rábízhassák a működésükhöz szükséges folyamatokat és szolgáltatásokat a Linuxra, és mely gyártók érdeme ez az eredmény? Valóban a SUSE szállította az első, vállalati felhasználásra kész, nyílt forráskódú operációs rendszert?

A Linuxot először hobbiszinten használták az emberek. Az 1990-es évek közepére tehető, hogy nagyobb szervezetek, köztük például a NASA is Linuxot futtató, olcsóbb számítógépekre cserélték az egyre nagyobb költségeket felemésztő gépeiket. Mára pedig a Linux lett az első számú operációs rendszer az adatközpontokban. Természetesen a Windows még mindig jelentősnek számít, de a Linux gyorsabban nő, a Unixot pedig lekörözte az összes fontosabb területen, beleértve a teljesítményt és a kezelhetőséget.

 

 

A vállalatok meghódítása

A 90-es évek végén kezdtek el egyes Linux disztribútorok azon dolgozni, hogy széles körben hozzáférést biztosítsanak a nyílt forráskód nyújtotta előnyökhöz az adatközpontokban. A SUSE például 1999-ben indította el együttműködéseit az IBM, SAP és Oracle vállalatokkal, és ebben az évben lett tagja az SAP Linux Lab részlegének, ahol a Linux disztribútorok jöttek és mentek, a SUSE viszont maradt, és folytatta szoros együttműködését az SAP-val, ami végül komoly sikerekhez vezetett. 

 

De nem csak az SAP ismerte fel a Linuxban rejlő lehetőségeket: egy évvel később az IBM is kiadta Linux-alapú mainframe-jét a SUSE közreműködésével. Az együttműködés Linus Torvalds tetszését is elnyerte, aki szintén észrevette a mainframe-ekhez fejlesztett és támogatott Linux rendszerek előnyeit. 

 

Kéz a kézben az ügyfelekért

A következő mérföldkő a 2000-es évek közepén érkezett egy microsoftos együttműködés képében. Ekkorra a Linux már számos nagyvállalati ügyfelet megnyert, akik szerették volna minél hatékonyabban működtetni adatközpontjaikat, a SUSE pedig segíteni kívánt nekik abban, hogy továbbléphessenek a standard hardverek felé. 

 

A cél az x86 volt, amelyen a legtöbb helyen két operációs rendszert használtak, Windowst és Linuxot. A Microsoft és a SUSE azért kezdett közös munkába, hogy az ügyfelek számára közösen biztosíthassák a számukra legjobb és legkényelmesebb lehetőségeket.

 

Az első vállalati szintű Linux

Ahhoz, hogy a vállalatok maximálisan kihasználhassák a Linux előnyeit, és megfelelő biztonság mellett helyezhessék üzleti folyamataikat nyílt forráskódú alapokra, folyamatos támogatásra és adott esetben az igényeiknek megfelelő finomhangolásra volt szükség a rendszerben. A SUSE ezt elsőként biztosította a szervezeteknek.

 

A szakemberek teljes mértékig tisztában voltak az igényekkel már az első fejlesztések során is, hiszen a konzultációs csapatok a 90-es évek vége óta folyamatosan jelen vannak a legnagyobb ügyfeleknél. Így a SUSE lehetett az első, aki képes volt a nyílt forráskód gyors fejlődését és jelentős innovációit ötvözni a vállalati működéshez elengedhetetlen, szilárd alapokkal, illetve áthidalhatta az innováció és a támogatás közti szakadékot. 

 

A jövő záloga

A Linux fejlesztési modellje számos fontos innovációnál visszaköszön. Az olyan nyílt forráskódú projektek, mint például az OpenStack igazolják, hogy az ügyfelek nagyra értékelik azt a választási szabadságot és fejlődési lehetőséget, amit csak egy nagy közösség tud biztosítani. Vállalati szintű támogatással kiegészítve pedig a szervezetek biztos háttérrel aknázhatják ki a nyílt forráskód előnyeit.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05