Virágzó startup fővárossá válhat Budapest
A kormány elfogadta Magyarország Digitális Startup Stratégiáját
A kormány a 1858/2016. (XII.27.) Korm. határozattal elfogadta Magyarország Digitális Startup Stratégiáját (DSS), melynek célja az innovatív, nagy növekedési potenciállal rendelkező startup vállalkozások létrejöttének és fejlődésének támogatása.
A hosszú távú stratégia virágzó startup központtá fejlesztené Budapestet, illetve a kapcsolódó vidéki egyetemi kutatóközpontokat.
Az internetről és a digitális fejlesztésekről kezdeményezett 2015. évi nemzeti konzultáció (InternetKon) eredményei alapján létrejött Digitális Jólét Program egyik fontos eleme Magyarország Digitális Startup Stratégiája. A digitális gazdaság Magyarországon jelenleg a GDP több mint 20%-át adja és a foglalkoztatottak csaknem 15%-ának biztosít munkát. A digitális gazdaság a magyar nemzetgazdaság egyik kitörési pontja, ezért átgondolt, valamennyi területre – így a startup ökoszisztémára is - kiterjedő fejlesztése kiemelt jelentőséggel bír.
Az érintett társadalmi, közigazgatási, szakmai és piaci szereplők bevonásával kidolgozott DSS 2020-ig fogalmazza meg a fejlesztési stratégiát a digitális (de nem kizárólag IT) startup vállalkozásokról. A stratégia alapvető célja, hogy biztosítsa a startup ökoszisztéma kiegyensúlyozott fejlődését a vállalkozó szellem, a vállalkozói kompetenciák és az együttműködés kultúrájának megerősítésével, a támogató üzleti környezet fejlesztésével és a finanszírozási források célzott elérhetővé tételével. A stratégia alapján olyan szabályozási környezet jön létre az elkövetkező években, mely rugalmasan és nyitottan áll az új technológiák nyújtotta változásokhoz, felismerve, hogy a gyors reagálás versenyelőnyt jelent a globális gazdaságban. A stratégiára épülő konkrét intézkedések egy virágzó magyar startup ökoszisztéma kialakulását szolgálják, amely olyan üzleti környezetet biztosít, ami célzottan támogatja a startup vállalkozások létrejöttét, piacra lépését és fejlődését. A stratégia az oktatás minden szintjén ösztönzi a vállalkozó szellem erősítését, javítja a vállalkozói lét és az önfoglalkoztatás ismertségét, valamint a vállalkozói lét társadalmi megítélését. Támogatja a digitális és nyelvi, illetve a kommunikációs és marketing kompetenciák fejlesztését valamennyi induló vállalkozás körében és biztosítja, hogy létrejöjjenek és megerősödjenek a startup ökoszisztéma mellőzhetetlen intézményei (inkubátorházak, mentori hálózatok stb.), valamint biztosítja a megfelelő finanszírozási források elérhetőségét a különböző életszakaszban lévő startup vállalkozások számára.
A Kormány által 1858/2016. (XII. 27.) Korm. határozattal elfogadott Magyarország Digitális Startup Stratégiája itt olvasható.
Kapcsolódó cikkek
- Folytatódik a Szupergyors Internet Program megvalósítása
- Még nem késő! Csatlakozz a magyar delegációhoz!
- A jövő már a budapesti sarkon parkol
- CES 2017: Négy magyar cég a techvilág legnagyobb seregszemléjén
- Elindult az NHIT Online Akadémia!
- Globális pályázat női startupok számára
- Hamis jegy kizárva!
- Multi minőség startup áron: ENGINY néven új, startupokkal foglalkozó divíziót indít a FLOW PR
- Új ügyletek és növekvő tranzakciók előtt a befektetői piac
- November 1-től tételesen kiderül, mennyivel csökken jövőre az internetszámlánk
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.