CES 2017: Rekordokkal zárt a világ legnagyobb tech show-ja

A legfontosabb globális kihívásokra is választ adott a kiállítás

forrás: Prím Online, 2017. január 12. 10:17

Lezárult a CES, a világ legjelentősebb innovációs seregszemléje. Az idén ötvenedik alkalommal megrendezett gigantikus rendezvényen több mint 3.800 cég mutatta be újdonságait a több mint 240.000 négyzetméternyi kiállítási területen.

A techvilág krémje január elején ismét a Las Vegas-i CES-en gyűlt össze, hogy bemutassák a szakmának, illetve médiának azokat a technológiai innovációkat, melyek meghatározzák a 2017-es év trendjeit. A kiállításon 175.000 szakember vett részt, közülük 55.000 az Egyesült Államokon kívülről érkezett. A világ legnagyobb cégei mellett idén rekordszámú, 600 startup is részt vett az eseményen. 

 

Az idei év legfontosabb hívószavai az 5G technológia, az önvezető autók, az okosváros megoldások, a kiterjesztett- és virtuális valóság, a robotika és mesterséges intelligencia voltak.

 

„Az idei CES új szintekre emelkedett azzal, hogy a világ minden részéről összegyűlt kis- és nagyvállalatok a világ legjelentősebb kihívásaira kínált megoldásaikat mutatták be” – mondta Gary Shapiro, a Fogyasztói Elektronikai Szövetség (CTA) elnök-vezérigazgatója. „A technológiai innováció és a hálózatba kapcsolt eszközök, melyek életünk gyakorlatilag minden szegmensét átszövik, jobbá teszik a világot” – tette hozzá.

 

„A 2017-es CES megmutatta, hogy az innováció olyan új korszakához érkeztünk, amelyben a technológia nemcsak az eszközök miatt értékes, hanem az élmények miatt is, melyeket lehetővé tesz” – mondta Bridget Karlin, az Intel IOT részlegének ügyvezetője. 

 

 

A hálózatba kapcsolt eszközök minden téren jelen voltak a 2017-es CES-en, az önvezető autóktól, az okosváros és digitális egészségügy megoldásokon keresztül az 5G-ig, illetve a konferenciák tematikájáig. 

 

„A CES bemutatta az 5G technológiában rejlő lehetőségeket, mely a becslések szerint 20 millió új munkahelyet teremt majd” – fűzte hozzá Dr. Jim Mault, a Qualcomm Life alelnöke és egészségügyi ágazatának vezetője. 

 

A techshow-n nemcsak a szakma, hanem a nemzetközi politikai elit is magas szinten képviseltette magát. „A CES a közszféra képviselői számára is rengeteg hasznos információt nyújtott az aktuális technológiai trendekről” – fogalmazott John Godfrey, a Samsung Electronics alelnöke. „Nagyszerű, hogy ennyi meghatározó politikai döntéshozó is jelen volt az idei kiállításon.”

Kulcsszavak: kiállítás CES 2017

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05