Magyar startupokra vadásznak a legnagyobb nemzetközi befektetők

forrás: Prím Online, 2017. január 23. 10:30

40 ország, és 6500 résztvevő után Budapesten a Startup Live!

A legígéretesebb startupokat keresik Budapesten a Pioneers Ventures, a Speedinvest, a WhatAVenture és a Conda befektői.

A csapatok egy hétvégén át együtt készülnek majd hogy nemzetközi szakmai mentorálással mindössze három nap alatt eljuttassák ötletüket az üzleti tervig vagy akár az álombefektető megtalálásáig. 

 

A február 17 és 19 között rendezett verseny célja, hogy lehetőséget és támogatást adjanak kezdő vállalkozóknak, hogy egyetlen hétvége alatt felépíthessék az üzletüket. 

 

Az ötletgazdák reggeltől éjjelig dolgoznak majd, hogy összeálljon a csapat, megszülessen az üzleti terv, és megtanulják, hogy hogyan lehet 90 másodperc alatt meggyőzni valakit arról, hogy támogassa őket. 

 

“Életem legjobb befektetése volt részt venni a Startup Live-on, és szeretném ha minél több kezdő vállalkozónak lehetősége lenne elmenni rá. Magyarországon és Ausztriában egyaránt vállalkozom, de itt még nem volt hasonló esemény, ezért szerettem volna Magyarországra hozni.” - mondta Christoph Prieler, aki ötletével tavaly megnyerte a versenyt. 

 

A Startup Live a Pioneers Festivál előszobája, hiszen a mentorcsapat tagjai rendszeresen segítik a közép-európai legnagyobb startup fesztivál résztvevőinek piac- és kapcsolatépítését az osztrák fővárosban. 

 

Az első pitch verseny után a résztvevők voksolhatnak, hogy melyik ötletet támogatják. Amelyik ötlet leglább három támogatót szerez az részt vesz a hétvégi mentorálásban. Ezután három napon át éjt nappallá téve hozhatják ki  az ötletből a maximumot, hogy aztán 90 másodpercben bizonyítsák a nemzetközi befektetőkből álló zsűrinek, hogy övék a legpiacképesebb startup. 

 

A szervezők várnak mindenkit, aki a következő szintre szeretne lépni akár ötlettel, akár működő prototípussal, akár csak a lelkesedésével. Aki elég bátor ahhoz, hogy elkezdje megvalósítani az álmait, az ezen az oldalon jelentkezhet: http://www.startuplive.org/events/budapest-2

Kulcsszavak: startup Startup Live

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Reprezentatív véleménykutatás készült a mobiltárca alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról

Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) újabb országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett: az Egyesület ezúttal a „Mobiltárca megoldások a felhasználók szemével – reprezentatív kutatás a mobiltárca (wallet) alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról és attitűdről” témában végezte el a kétfázisú felméréseit.

2024. június 2. 11:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52