A 2018-as pénzügyi irányelv forradalmasítja a mobil bankolást

forrás: Prím Online, 2017. február 22. 08:10

Az online vagy mobil bankolás ma a felhasználók többségének  már az élet mindennapos részévé vált. Az viszont, hogy az ügyfelek akár teljes irányítást szerezhetnek saját pénzügyi információik felett, még a jövő zenéje.  Azonban ez a jövő már nincs is olyan messze.

Az, hogy a pénzügyi irányelvek hatással lehetnek életünkre, nem sok átlag állampolgárban merül fel, pedig ettől függhet, hogy mennyi idő alatt érkezik meg egy utalásunk vagy mennyi lehet az elfogadható tranzakciós díj mértéke. Ezek az irányelvek, amelyeket a meglévő folyamatokat követve alakítanak ki,  egyre szigorúbb szabályokat határoznak meg a bankok számára. Az első, lényeges változás volt 2009-ben, amikor a tranzakciós időt drasztikusan csökkentették, tehát az utalásokat a bankoknak sokkal gyorsabban kellett célhoz juttatniuk és kevesebb ideig tarthatták maguknál - nagy örömöt okozott a felhasználóknál és jelentős profitcsökkenést a bankoknál.

 

A PSD2, vagyis a Pénzügyi Irányelvek második generációja még ennél is nagyobb hatást vált majd ki, elsősorban az internetes bankoláson keresztül. Talán nem túlzás úgy fogalmazni, hogy forradalmasítani fogja a jelenleg ismert rendszereket. Hogy a nagyságrendeket érzékelhessük: a változás 1 milliárd ügyfél évi 112 milliárd tranzakcióját érinti (ezek a nem készpénzzel végrehajtott tranzakciók – ebből a kártyás fizetés megközelítőleg a fele, 53 milliárd évente), és ezek volumene a 2.600 milliárd eurót is meghaladhatja. 

 

„A Roland Berger most megjelent tanulmánya előre vetíti a lakossági bankolás oly mértékű átalakulását, hogy az ügyfél-pénzintézet kapcsolat teljesen új alapokra kerül. A közeljövőben várható technikai és stratégiai újítások újradefiniálják a bankok és a fogyasztók kapcsolatát, ami a legjelentősebb változás az online számlák megjelenése óta.” - mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi ügyvezetője. 

 

A változás lényege, hogy a PSD2, vagyis az új pénzügyi irányelvek az eddigieknél nagyobb fennhatóságot biztosítanak majd az ügyfeleleknek a pénzügyi adataikhoz és eszközrendszerükhöz. Mindezt pedig úgy érik el, hogy a bankokat kötelezik az új pénzügyi szolgáltatók beengedésére a rendszerbe, méghozzá többet is. (Ezek az úgynevezett TPP-k - Third Party Provider-ek, és úgy kell őket elképzelni, mint jelenleg pl. a Paypal, vagy a kártyaelfogadó rendszereknél a Mastercard vagy a Visa). Tehát ezek a szolgáltatók képesek lesznek hozzáférni a bankszámla adatokhoz - természetesen az ügyfél előzetes jóváhagyásával - és az ügyfél közvetlen engedélyével indíthatnak tranzakciókat. Az irányelv pedig megengedi, sőt kötelezi a már piacon lévő bankok, pénzügyi szolgáltatókat, hogy elérhetővé tegyék a szükséges hozzáférést.

 

 

 

Élesebb verseny elé néznek a bankok 

“A bankoknak és az ügyfeleiknek csak úgy, mint a pénzügyi szolgáltatóknak a PSD2 rengeteg lehetőséget és kihívást tartogat” – mondta Schannen Frigyes. Ez ugyanis azt jelenti, hogy rengeteg új szereplő megjelenésére lehet számítani egy, már leosztottnak hitt piacon. A TPP-k dinamikus, személyre szabott pénzügyi menedzsment szolgáltatást tudnak majd nyújtani az ügyfél számára, hozzáférést biztosítva az összes, különböző pénzintézetnél vezetett bankszámlájához egy felületen keresztül, ami az online számlák óta a legjelentősebb fejlődés a kényelmi bankolás tekintetében.

 

A TPP-k felállításával viszont a bankoknak maguknak is hozzáférésük lesz azokhoz a fogyasztói információkhoz, amelyekhez megkapják az elemzési jogot, így jobban fel tudnak készülni a változó igényekre és hatékonyabbá tudják tenni marketingtevékenységüket. 

 

Természetesen sok a kérdés és fenntartás az új szisztémával kapcsolatban. Schannen Frigyes elmondta: “Ha a jelenleg piacon lévő bankok nem ismerik fel és nem adaptálják az ebben rejlő lehetőséget, akkor lépéshátrányba kerülnek azokkal szemben, akik megfelelő mennyiségű információval fognak rendelkezni ügyfeleikről - valószínűleg ez lesz a jövő banki kapcsolatainak alapja.” 

 

„Az új irányhoz természetesen megbízható szoftverek és megfelelő hitelesítési és adatvédelmi megoldások szükségesek. A rendszer átlátható és egyszerű, ugyanakkor a harmadik félnek történő adatszolgáltatás csak elfogadott biztonsági garanciák mellett elképzelhető.” - jegyezte meg Schannen Frigyes. 

 

Az bizonyos, hogy a TPP-ktől kapott információ alapján a pénzintézetek kockázatelemzési és marketingtevékenysége sokkal hatékonyabbá válhatna, és naprakészebb, megbízhatóbb információt kaphatnának ügyfeleik pénzügyi helyzetéről. Egy ilyen radikális változás természetesen még sok kérdést felvet, de egy különleges, új korszak kezdetét is jelentheti az ügyfelek számára.

 

A tanulmány itt érhető el: www.rolandberger.com/pressreleases 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09