A befektetés a fő motiváció a Blastoff mezőnyében
A Blastoff többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a jelentkezői körében végzett felmérésében, amelyből kiderült, a csapatok döntően férfiakból tevődnek össze, és meglepő módon nem mindenki a győzelemre hajt. A verseny döntője június 3-án lesz az Akvárium Klubban a Brain Bar Budapest keretein belül.
Az, hogy milyen startupok adták be jelentkezésüket a közép-kelet-európai régió legrangosabb versenyére, a jelenlegi startup szcénába is enged némi bepillantást. A válaszadók nagy része csapatban dolgozik, közel 40 százalékuk öt vagy annál több taggal bír, míg nagyjából ugyanez az arány a két vagy három fős csapatoknál, 10 százalékuk viszont teljesen egyedül viszi a projektjét. A húszas-harmincas korosztály számára a leginkább vonzó a verseny, a jelentkezettek háromnegyede 24-35 év között van. A csapatok 77 százaléka túlnyomóan férfiakból áll, ám közel ötödüknél egyenlő a nemek aránya.
Magyarország mellett többek között Horvátországból, Romániából, Szerbiából és Ukrajnából, sőt Indiából és az Egyesült Királyságból is voltak jelentkezők. Sokaknak nem ismeretlen már ez a terület, ugyanis a válaszadó csapatok több mint felében vannak olyan tagok, akiknek nem a jelenlegi az első projektje. A startupok harmadának már terméke, ugyanekkora arányuknak pedig már ügyfelei is vannak. 44 százalékuk prototípussal a kezében vágott neki a versenynek, míg negyedük a megvalósítani kívánt ötlettel.
A startupok közel 60 százaléka egy későbbi sikeres befektetés reményében vágott neki a versenynek, a győzelem maga csak 23 százalékuknak fontos, míg 13 százalékuk kapcsolatépítési lehetőséget látott benne.
„Miközben tudatosan is céloztunk a verseny kommunikációja során egyes országokra és szegmensekre, nagyon fontos látni a visszajelzésekből, hogy kiknek sikerült a figyelmét felkeltenünk. Nagyon örülünk annak, és ebben az OXO Labs befektetési szakértői is egyetértenek, hogy idén kifejezetten erős mezőny állt össze, jobbnál jobb projektekkel. Fontos ugyanakkor látni a további elmozdulási lehetőségeket. Számomra az jelenti a legnagyobb örömet, ha kifejezetten ritkán versenyző startupok is jelentkeznek” – mondta el Boros Regina, a Blastoff kommunikációs és marketingigazgatója.
A szombati döntőt bárki megnézheti Brain Bar Budapest jeggyel vagy külön a verseny döntőjére szóló belépővel.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét bemutatkoznak európa legjobb női startup csapatai
- Látássérült emberek életét könnyítő magyar app jutott ki a Microsoft világversenyére
- Lehullott a lepel a Studio 1 sikeres magánbefektetőiről
- Újabb falakat döntenek le fiatal innovátorok ötleteikkel
- Nemzetközi verseny a kiberbiztonsági szakma fiataljainak
- Blastoff startup verseny: itt vannak a shortlistesek!
- Startupoknak indít mentorprogramot a Nestlé
- Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak
- Már Londonban vannak a magyar diákok a Shell Eco-marathon versenyen
- A világ legnagyobb tehetségkutató versenyén Horváth Roland a legjobbak között
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.