A régió egyetemi startup ötletei versenyeztek
2018. április 28-29-én került sor a Startup Campus University – Innovative Idea Battle 2 napos eseményére, melyen a régió egyetemi innovációi versenyeztek. A 8 legjobb csapat május 25-én, a bécsi Pioneers fesztiválon mutatkozhat be, illetve egy lépéssel közelebb került a Hiventures 9 millió forintos befektetéséhez.
A Startup Campus University egyedülálló, egyetemeket, piaci szereplőket és befektetőket összekötő program, melynek célja felfedezhetővé tenni az egyetemi ötleteket, ösztönözni a vállalkozás alapítást.
A régiós egyetemi ötletversenyre több mint 50 felsőoktatásban tanuló, innovációval rendelkező csapat jelentkezett. A kiválasztási folyamat után az elődöntőbe 16 csapat; osztrák, román, horvát, lengyel és magyar nemzetiségű egyetemisták kerültek.
„Tehetséges vállalkozó fiatalok, csillogó szemek. Ez az igazi befektetés a jövőbe. A Startup Campus University célja felfedezhetővé tenni a régió egyetemi hallgatóinak ötleteit és segíteni őket abban, hogy sikeres startup vállalkozók legyenek. Azért dolgozunk, hogy a következő három évben a régió és Európa egyik legnagyobb hallgatói startup versenyét és közösségét hozzuk létre.” - mondta el Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary ügyvezetője.
A két napos bootcamp-en a csapatok szakmai mentorok segítségével készültek fel a versenyre; részletesen áttekintették a Business Model Canvas-t, illetve hasznos visszajelzések alapján tökéletesítették a prezentációjukat.
A továbbjutók között olyan egyedi innovációkkal találkozhatunk, mint a középiskolások tanulási folyamatait 3D-s ábrával megkönnyítő fejlesztés, az Eddie, a jegyértékesítést adat vezérléssel megoldó Overace Tickets csapata és a bélflóra teljes vizsgálatával egyénre szabott italokat készítő Meta Flora, valamint az elektronikus terméktámogatási platform, a TechSpesc.
Szintén a döntőbe jutott a Romániából érkező XVision fejlesztése, melynek célja a betegségek automatikus észlelése az emberi szervezetben bárhol, orvosi röntgenfelvételek elemzése révén. Mellettük versenyez az Alive Maps megoldása is, az online térkép, amely az életminőségét méri.
Horvátországból két csapat is a döntőbe került; az Agronaut, mely megoldásával a kelet-európai gazdálkodók, farmerek nagyobb piacon való megjelenését kívánja biztosítani, valamint a Crustuli, az élelmiszeripari melléktermékekből magas tápértékű snack-et kifejlesztő egyetemistái.
A döntőre 2018. május 25-én, a bécsi Pioneers startup eseményen kerül sor. A győztes csapatnak 150 millió forintig terjedő befektetés kerül felajánlásra.
Kapcsolódó cikkek
- Microsoft verseny programozóknak, 3D-dizájnereknek, informatikusoknak
- A Led Coding nyerte a Women Startup Competition Romániai elődöntőjét
- Növekedési fázisú startupokat céloz az EIT Digital hétszázötvenezer euró összdíjazású versenye
- Április 27-ig jelentkezhetnek startupok 135000 eurós összdíjazású innovációs versenyekre
- Magyar hallgatók a L’Oréal Brandstorm nemzetközi döntőjén Párizsban
- A tanulást forradalmasító alkalmazás nyert az Imagine Cup hazai döntőjén
- Borys Szyc filmsztár oktatta a Women Startup Competition résztvevőket Varsóban
- Indul a Vodafone és a Logiscool Nagy Digitális Kalandja!
- Legyél Te a 2018-as év MOS Világbajnoka!
- Teltház volt a Women Startup Competition Kolozsvári versenyén
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.