Megvan a legjobb 25 európai deep tech cég az EIT Digital idei brüsszeli scaleup döntőjére

forrás: Prím Online, 2018. augusztus 3. 10:30

Tizenegy uniós ország 25 scaleupja ugrotta meg a szintet, hogy részt vegyen az EIT Digital, a digitális innováció és oktatás vezető európai szervezete által szervezett, 750 ezer euró összdíjazású verseny utolsó körében.

Használati útmutatókat kiterjesztett valóság alapú tréninggé átalakító technológia, valamint az ember-gép interakciót javítani hivatott, ötvenfajta érzelmet azonosító hangfelismerő szoftver is szerepel azon kiváló megoldások között, amelyek az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) digitális technológiákkal foglalkozó ága, az EIT Digital által kiírt európai scaleup verseny döntőjébe jutottak. 

 

Az EIT Digital Challenge célja megtalálni a létező legjobb digitális deep tech innovációkat, azaz azokat a complex és felforgató megoldásokat, amelyek valamilyen egyedi tudományos vagy technológiai újítás apropóján a digitális transzormáció motorjaiként működnek. A 25 döntős 11 uniós országot képvisel, akiket 200 jelentkező közül választottak ki.

 

 

A hazai siker még várat magára

A 2018-ban legjobbak közé választott ún. növekedési fázisú startupok átlagban 38 embert foglalkoztatnak, átlagos bevételük 1,2 millió volt 2017-ben, és 4,2 millió euró tőkét vonzottak eddig. A döntősök a következő öt digitalis kategóriában versenyeznek: ipar, infrastruktúra, városok, jóllét és pénzügyek. 

 

Magyarországról az EIT Digital Challenge-re az elmúlt öt évben összesen 65 cég jelentkezett, legutóbb azonban csak 2016-ban volt magyar döntős a reptéri autómegosztással foglalkozó BeeRides személyében. Az idei öt magyar pályázat közül egyik sem kvalifikálta magát az utolsó körre. A németek ellenben igencsak hasítottak, mivel a 25 döntős hely közül tizenegyet biztosítottak maguknak.

 

A győzteseket az októberben Brüsszelben megrendezendő döntőben választják ki, ahol az összdíjazás értéke mintegy 750 ezer euró. A nyeremény egyéves üzletfejlesztési támogatást foglal magában az EIT Digital Akcelerátorában, ahol kategóriánként a két legjobb céget készítik fel európai és globális terjeszkedésre. A kategóriák legjobbjai ezen felül egyenként 50 ezer euró pénzdíjban is részesülnek.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36