Négymilliárd forintos informatikai fejlesztéssel folytatódik a MÁV-csoport megújulása

forrás: Prím Online, 2018. szeptember 3. 17:17

3,6 milliárd forint értékű támogatási szerződést kötött az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretén belül az Innovációs és Technológiai Minisztérium a MÁV-START Zrt. és a MÁV Zrt. alkotta konzorciummal. 

Az „Infrastruktúra és gördülő állomány karbantartó szoftver és IT alkalmazás konszolidáció II. ütem” (INKA2) elnevezésű közlekedésfejlesztési projekt a cégcsoport-szintű gördülőállomány-karbantartás és az erőforrástervezés újratervezett üzleti folyamatait támogató integrált és konszolidált informatikai rendszer bevezetését tűzte ki célul. A másfél éves informatikai fejlesztés végrehajtására a vasúttársaság a DXC Technology Kft.-vel szerződött.

 

A minisztérium a közel négymilliárd forint értékű projekt bekerülési értékének mintegy 90%-ára vállalt támogatási kötelezettséget.

 

A DXC Technology Kft. nyílt, európai uniós értékhatárt elérő, egyfordulós közbeszerzési eljárásban nyerte el az INKA2 rendszer megvalósítását, amire maximum 22 hónap áll rendelkezésre.

 

 

A MÁV-csoport az INKA alapprojekt által elindított INKA programot az IKOP 2. prioritási tengely céljainak megfelelően valósította, illetve valósítja meg. Az operatív program fő célja az ország és a régióközpontok nemzetközi vasúti elérhetőségének javítása, ami szorosan illeszkedik a Nemzeti Közlekedési Stratégia és az Országos Vasútfejlesztési Koncepció céljaihoz is.

 

Az INKA programon belül induló INKA2 projekt az IKOP 2. prioritási tengelyével összhangban célul tűzte ki a gördülőállomány kapacitásainak magasabb szintű rendelkezésre állását, ezáltal a menetrendszerűség, valamint a kapacitások értékesítési lehetőségeinek javítását, a szolgáltatási színvonal növelését.

 

Az INKA2 projekt tartalmilag – a MÁV-csoport 2017 januárjában bevezetett egységes vállalatirányítási rendszeréhez illeszkedően – az alábbi egységekből áll:

  • Gördülőállomány műszaki folyamatait támogató megoldás (a pályavasút műszaki tevékenységeit támogató integrált alaprendszerhez hasonló, ahhoz illeszkedő, illetve illeszthető informatikai rendszer bevezetése a gördülőállomány műszaki feladatainak támogatására)
  • Erőforrás-tervezést (személyzet és jármű) támogató informatikai megoldás (vezénylést támogató funkciók bevezetése szerelvényforduló-, mozdonyforduló- és személyzetvezénylő rendszer keretében dinamikusan változó környezetben is – mozgó jármű, mozgó személyzet)
  • Logisztikai funkciókat támogató informatikai megoldás (a logisztikai folyamatokhoz kapcsolódó beszerzési igénykezelés a MÁV-cégcsoport Basware-felhasználói számára, valamint az INKA1 megoldáshoz illeszkedő műszaki területre kiterjesztett raktári funkciók)
  • Adattárház jellegű funkciókat (rugalmas riportkészítő) támogató informatikai megoldás

 

A MÁV-csoport vezetői biztosak abban, hogy az INKA2 projekt megvalósítása komoly lépés a vállalat működéskorszerűsítésének folyamatában, aminek előnyeit az ügyfelek is érzékelni fogják.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05