Az IBM legjobb szakemberei segítenek 4 magyar szervezetet

forrás: Prím Online, 2018. október 2. 18:15

Mesterséges intelligencia fejlesztés egyetemistákkal, női és kistelepülésen élő vállalkozók ösztönzéséhez e-learning, gazdaság élénkítő stratégia fejlesztése – csak néhány példa az IBM most kezdődő IBM Corporate Service Corps (IBM CSC) misszió elnevezésű program céljaiból. A pro bono projektek hozzájárulnak a gazdaságfejlesztéshez, a vállalkozói kedv élénkítéséhez és az oktatás fejlesztéshez a társadalmilag hasznos szervezetekkel közösen megvalósuló együttműködések keretében.

Az IBM bejelentette az IBM Corporate Service Corps misszió kezdetét, amely egy globális, önkéntességen alapuló tanácsadói szolgáltatás a gazdaság és a tudomány fejlesztésének érdekében. A misszió a világban már több helyen bizonyította, hogy képes jobbá tenni a helyi közösségek életét és létfontosságú kezdeményezéseket visz véghez az üzleti élet és a civil vezetők bevonásával.  A magyarországi programban az IBM együttműködik a Digital Opportunity Trust (DOT) kanadai civil szervezettel, amely több mint 16 éves tapasztalattal rendelkezik az ifjúságot és nőket célzó programok megvalósításában.

 

A 14 fős önkéntes csapat tagjait az IBM legkiválóbb munkatársai közül választotta ki. Brazíliából, Kanadából, Hongkongból, Indiából, a Fülöp-szigetekről, az Egyesült Arab Emírségekről, az Amerikai Egyesült Államokból illetve Vietnámból érkeznek Magyarországra a szakemberek. A csapat egy hónapot tölt Budapesten és négy szervezettel együttműködve rövid és hosszú távú ajánlások és megoldások kidolgozásában vesznek részt. A projektekben közös, hogy egytől egyik a társadalom egésze számára fontos, értéket képviselő kérdésekben zajlik majd a munka.

 

"Örömmel köszöntjük az első Corporate Service Corps missziót Magyarországon. A program hazai megvalósulása szimbolikus jelentőséggel is bír, jól mutatja hosszú távú elköteleződésünket a helyi közösségeket érintő kihívások kezelésével kapcsolatban. Ez a misszió lehetőséget ad rá, hogy a magasan képzett IBM szakemberek ne csak a versenyszektorban alkalmazzák tudásukat, hanem a vállalatnál végzett munkájukon túl segíthessenek kormányokat, civilszervezeteket és más, innovatív szervezeteket azért, hogy a programok megvalósulásával a magyar emberek még sikeresebb lehessenek az élet számos területén." - mondta Rehus Péter, az IBM Magyarországi Kft. országigazgatója.

 

Az IBM négy szervezettel fog együtt dolgozni az alábbi projekteken:

  • Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) – Mesterséges intelligencia és adat tudomány központ stratégia kifejlesztése
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központja (BME-FIEK) – Interaktív digitális ökoszisztéma keretrendszer fejlesztése
  • Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) – 3 éves vállalkozásfejlesztési program kidolgozása fiatalok és nők aktívabb bevonására a vállalkozói szektorba
  • Impact Hub Budapest - E-learning oktatási program kidolgozása vállalkozói ismeretek fejlesztésére elsősorban is Budapesten kívül élő, vállalkozó nők számára

 

Az IBM Corporate Service Corps misszióról

Az IBM Corporate Service Corps (CSC) egy olyan világméretű, pro bono tanácsadó kezdeményezés, amely segítséget nyújt kormányoknak, non-profit szervezeteknek, kisvállalkozásoknak az üzleti-, technológiai-, állampolgári- és társadalmi kérdéseket egyaránt érintő kihívások kapcsán. Az IBM programja 2008 júliusában indult útjára és eddig összesen 61 országból 4033 szakembert küldött misszióra. A program kereteiben az IBM önkéntesei eddig 44 országban nyújtottak már segítséget professzionális szolgáltatásokkal például az IT, a marketing, az üzleti és jogi tanácsadás területén vagy a humán erőforrásokat és a logisztikát érintő kezdeményezésekben. Az IBM hisz abban, hogy CSC misszió a világ legnagyobb ilyen típusú programja.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05