Innovatív megoldások 48 óra alatt a hackathonon

forrás: Prím Online, 2018. november 8. 15:50

Több mint kétszázan vettek részt október közepén a JUNCTIONxBudapest hackathonon, ahol a csapatoknak két teljes nap állt rendelkezésére, hogy innovatív megoldásokkal álljanak elő a jövő piaci problémáira. A magyar versenyzők is remekül szerepeltek a nemzetközi mezőnyben, ahol még a rák detektálására is új eszköz született.

Október 19. és 21. között rendezték meg az eddigi legnagyobb magyar hackathont, a JUNCTIONxBudapestet. A versenyen fejlesztők, designerek és más szakterületekről érkező, vállalkozó szemléletű fiatalok töltötték meg a Millenáris Startup Campust egy teljes hétvégére, hogy olyan innovatív megoldásokat kreáljanak, melyek akár a mindennapjainkat is egyszerűbbé tehetik.

 

Az üzleti kihívások rendkívül sokszínűek voltak, mindenki megtalálhatta a saját szakterületének megfelelőt: mobilhálózat és blockchain gyakorlati hasznosítása, komplex matematikai problémák feloldása, óriási adattömegek valós idejű vizualizációja, de a rák felderítésére használható új eszköz kifejlesztése is helyet kapott a feladatok palettáján. Mindezeket olyan neves vállalatok tolmácsolták a versenyzők felé, mint a Nokia, Transferwise, OTP Bank és a Varian, akik egyszerre voltak jelen mentor és szakmai zsűri szerepében is a helyszínen.

 

 

A nemzetközi megmérettetésen 40 különböző országból érkeztek versenyzők, de sokan képviselték rendkívül eredményesen hazánkat is. Benke Sándor és Tóth Marcell a Varian challenge győztesei lettek daganatfelismerő programjukkal, mely a rák ellen folytatott küzdelemben nyújthat óriási segítséget az orvosok számára. A fiatalok péntek este kapták kézhez a feladatot, és vasárnap egészen a határidőig dolgoztak rajta.

 

„Az általunk megalkotott program az MRI és CT-képeken felismeri a daganatokat, a tumorokat és más betegségre utaló jeleket is. Így az orvosoknak nem kell minden felvételt végig böngészniük” – fogalmazott Benke Sándor, aki jelenleg egyetemista, míg társa szoftverfejlesztőként dolgozik.

 

A Junction 2015-ben indult útjára Helsinkiből, és az elmúlt három év alatt nemzetközi hírnévre tett szert, mára pedig Európa legnagyobb hackathonjaként tartják számon. A finn mentalitás itthoni bemutatására egy fiatalokból álló magyar IT közösség, a Tech Embassy csapata vállalkozott.

 

 

A szervezők arról beszéltek, magabiztosan állíthatják, hogy olyan újdonságot hoztak a magyar IT-s és technológiai világba, amire korábban még nem volt példa.

 

„A visszajelzések alapján kiemelkedő rendezvény volt ez mind a versenyzők, mind a partnerek számára. Olyan új projektek megalkotásának lehettek részesei az emberek, amik komoly üzleti lehetőségeket is rejtenek magukban a jövőre nézve. Mi szervezők őszintén hiszünk benne, hogy a JUNCTIONxBudapesttel sikerült nyitottabbá tenni az embereket arra, hogy merjék próbára tenni magukat, hogy tanuljanak, fejlődjenek, és hogy felhasználják a programozói képességeiket komplex projektek megvalósítására” – nyilatkozott Gedai Bence, a Tech Embassy alapítótagja és ügyvezetője.

 

A szervezők a jövőben is minden erejükkel azon fognak dolgozni, hogy kiterjesszék a magyar hackathon kultúra itt megteremtett alapjait, népszerűsítsék a szakmaiság ezen kötetlen formáját és tovább építsék a közösséget. Annyit biztosra mondhatnak, hogy legközelebb is lesz JUNCTIONxBudapest – még több izgalmas kihívással és még több mosolygós arccal.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36