Év végére a német reptereken is találkozhatunk a BeeRides autóival

forrás: Prím Online, 2018. november 16. 11:01

A régió vezető reptéri közösségi autómegosztója, a BeeRides újabb óriási forgalmú repülőtereken, Berlinben és Frankfurtban nyitotta meg carsharing pontjait, 2018 végéig pedig Münchenben is elérhető lesz szolgáltatásuk. A németországi terjeszkedést a Düsseldorfi Magyar Főkonzulátus is segíti. A hazai központú BeeRides észak- és nyugat-európai terjeszkedési céljainak elérésében kiemelt szerepet játszik, hogy közel 200 cég közül, egyedüli magyarként beválasztották őket a nemzetközi ScaleUp Hub mentorprogramba.

A BeeRides magyar fejlesztésű, egyedi autómegosztási modelljét a sikeresen működő düsseldorfi és dortmundi lokáció mellett Európa egyik legforgalmasabb repülőterén, Frankfurtban és a német fővárosban Berlinben is elérhetővé tette. A cég ezen felül nyitásra készül Münchenben is, így a három legforgalmasabb német repülőtéren jelen lesz, és a budapesti desztinációval együtt összesen 160 millió, repülővel utazó autótulajdonos vagy bérlő érheti el ezt az akár garantált havi összeget kínáló, automatizált carsharing megoldást vagy juthat az általánoshoz képest akár féláron bérelt autóhoz. Azon utasok pedig, akik az egyik BeeRides lokáción parkolnak, bármelyik másikon kedvezményesen bérelhetnek autót.

 

 

„A világ bármely tájára is menjünk, a szerződéskötést követően a magyar fejlesztésű okos kulcsszekrény telepítése és a bevezető tréning mindössze fél napot vesz igénybe, hiszen a know-how-nk titka, hogy nincs szükség új munkatársakra vagy eszközökre a helyi partnerünknél. Az előkészítés, ami egy hagyományos autókölcsönző esetében közel két évig is eltarthat, nálunk általában 1-5 hónapot vesz igénybe. A beruházási költségünk a legutóbbi német repülőtereken töredéke volt a hagyományos autókölcsönzők költségének, ami akár a fél millió eurót is meghaladhatja. Szervezetünk működési előnye, hogy operációinkat képesek vagyunk a budapesti központból irányítani, mert Németországban egy helyi partnerhálózattal dolgozunk együtt” – mondta a lokáció-nyitásokról Kálcsics Gergő, a BeeRides társügyvezetője.

 

A céget a terjeszkedésben segíti többek közt a Düsseldorfi Magyar Főkonzulátus is – Szegner Balázs főkonzul a következőket mondta: „A BeeRides innovatív carsharing megoldását 2015-ben, a startup megalakulásának évében ismertem meg, egyúttal felajánlottam segítségemet a németországi terjeszkedéshez. Nagy örömömre szolgál egy olyan vállalkozásnak segíteni a nemzetközi piacra lépésben, amely az általunk nyújtott lehetőségekkel aktívan és eredményesen él. Német partnereink is felismerik, elismerik szolgáltatásuk újító jellegét. Együttműködésünk kezdete óta a piaci igények szerint fejlesztették tovább szolgáltatásukat és újabb piacokon jelentek meg. Büszke vagyok arra, hogy részben főkonzulátusunk segítségével folytatják külpiaci terjeszkedésüket.”

 

Carsharing szokások, érdekességek a két ország összehasonlításában

 

 

Terjeszkedési stratégiájában a BeeRides egész Európára kiterjedő, több mint 2 700 fő megkérdezésével elvégzett kutatás és elemzések alapján izgalmasnak és ígéretesnek tartja az észak- és nyugat-európai országokat. A bővülés egyik jelentős mérföldköve, hogy a társaságot meghívták az innogy Innovation Hub és a Wayra UK által szponzorált ScaleUp Hub nemzetközi mentorprogramba, a több száz jelentkezőből kiválasztott tizenkét (pl. angol, német, izraeli) startup közé, egyedüli magyarként. A november elején indult brit program célja, hogy – a szakemberek mentorálása, kapcsolati hálója, közös alkotó-platformja révén – e cégek alapötletét, üzleti modelljét piacképessebbé fejlesszék, és felkészítsék őket további befektetésekre. A bekerülés oka, hogy üzleti potenciált látnak a BeeRides saját fejlesztésű, hatékony és felhasználóbarát autómegosztó megoldásában – a jövő energiapiaca szempontjából is.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36