Új epizódokkal érkezik az Oak Island átka, a HISTORY kincskereső

forrás: Prím Online, 2019. január 15. 12:11

A kincskeresés hetei jönnek a HISTORY-n. Január 15-én debütál a csatorna egyik legsikeresebb műsora, az Oak Island átka hatodik évadja. A premier alkalmából csokorba gyűjtöttük a világtörténelem leghíresebb elveszett kincseit. A hét legendás kincsből hármat is feldolgoz az idén a HISTORY: az Oak Island-i rejtély után hamarosan Custer és Jamasita tábornok kincseiből is új sorozat lesz látható a csatornán.

 

1. Oak Island átka

A HISTORY sorozatának otthont adó kis kanadai sziget azóta a kincskeresők Mekkája, hogy az 1800-as évek elején az első telepes furcsa mélyedést talált. Bár lehet, hogy természetes víznyelőről van szó, változatos elméletek születtek arról, hogy milyen kincseket rejthet az Oak Island-i „pénzakna”. Van, akik szerint a híres kalóz, Feketeszakáll rejtette itt el zsákmányát, mások a templomosok és a rózsakeresztesek kincsére gyanakodnak. Az is lehet, hogy Mária Antónia ékszereit ásták el itt, és 2017-ben a HISTORY műsorának szereplői találtak is egy ötszáz éves brosst. Érdekesség: a korábbi amerikai elnök, Franklin D. Roosevelt is az Oak Island-i rejtély megszállottja volt.

 

 

2. Custer tábornok elveszett kincse

Az 1876-os Little Bighorn-i csatasorán a területüket védő csejen, lakota és arapaho törzsek megsemmisítő vereséget mért George Armstrong Custer vezérőrnagy lovasságára. Vezetőjük, Ülő Bika megálmodta a diadalt, de azt is, hogy nem szabad kifosztaniuk a legyőzött katonák holttesteit, mert ez szerencsétlenséget hoz. Ám mégis kifosztották, mivel Custerék több hónapnyi zsoldot tartottak maguknál. Az amerikai hadsereg bosszúhadjárata a következő hónapokban felmorzsolta az indián erőket, és Ülő Bika Kanadába menekült. A valószínűleg elásott zsákmány azonban nem lett meg. Talán most előkerül?

 

3. Jamasita aranya

1992-ben a Fülöp-szigetek diktátorának felesége, Imelda Marcos azt állította, hogy férje vagyonának tekintélyes része Jamasita aranyából származott. Jamasita Tomojuki egy japán tábornok volt, aki 1943-ban állítólag a Fülöp-szigeteken rejtette el a megszállt ázsiai területeken szerte összerabolt japán vagyont. Vannak, akik szerint a császári család tagjainak részvételével, szervezetten zajlott a zsákmányolás, másik szerint az egész csupán legenda.

 

4. Az elveszett frigyláda 

Az Ószövetség szerint Mózes egy díszes, aranyozott faládában helyezte el a Tízparancsolat kőtábláit. A negyven éves sivatagi vándorlás után Izrael népe Salamon templomában helyezte el a ládát, ám amikor Kr. e. 607-ben a babiloni seregek lerombolták a templomot, nyoma veszett. Azóta elméletek százai születtek a frigyláda sorsáról – de, mint tudjuk, csak Indiana Jones „találta meg”… Az etióp ortodox egyház állítja, hogy a birtokában van a kincs, vannak, akik szerint a templomosok a chartres-i katedrálisba vitték, mások úgy vélik, a szabadkőművesek előbb Franciaországba, majd Amerikába szállították.

 

 

5. Moctezuma kincse

Amikor Hernán Cortés 1519-ben az azték fővárosba, Tenocstitlanba érkezett, II. Moctezuma megpróbálta arannyal, ezüsttel lekenyerezni a hódítót. Nem sikerült: a spanyolok foglyul ejtették az uralkodót, aki a kitört lázongások során tisztázatlan körülmények között meghalt. A spanyolok az összerabolt kincseikkel az éjszaka leple alatt elmenekültek. Hogy életüket mentsék, kénytelenek voltak a zsákmányt a Texcoco-tóba dobni. Bár Cortés később diadalmasan tért vissza, a kincs sohasem nem terült elő, hiába keresték azóta sok ezren a tó fenekén.

 

6. A limai kincs

Amikor 1820-ban a függetlenségért küzdő forradalmárok elfoglalták a perui fővárost, a spanyol alkirály egy angol hajóst bízott a korona birtokában álló kincsek kimenekítésével. William Thompson azonban megölte az alkirály embereit, és megszökött a kinccsel. Egy spanyol hajó utolérte, és a teljes legénységet kivégezte, kivéve Thompsont és az első tisztet, akik megígérték, hogy az elrejtett kincs nyomába vezetik őket. El is navigálták őket egy szigetre, ám a partra szállás után megszöktek, és többet nem hallottak felőlük. A kincs sorsa azóta is rejtély.

 

7. A náci aranyvonat

A II. világháború vége felé a náci tisztek több elkeseredett kísérletet is tettek az előző években Európa-szerte összerabolt vagyon kimenekítésére. A legendás „aranyvonat” legendája állítólag 300 tonna aranyat, ékszert és műtárgyat vitt a sziléziai hegyekbe, egy épülő föld alatti komplexumba. Az osztrák Alpokban pedig a Toplitz-tó fenekén rejthettek el több tonnányi aranyrudat a nácik. Azóta hét búvár fulladt meg a tóban, mígnem az osztrák hatóságok 2009-ben az élővilág védelmére hivatkozva be nem tiltották a kincskeresést.

 

 

Az Oak Island átka hatodik évadjának első része január 21-én, szerda este 21:00-kor látható a HISTORYN.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36