A K&H nyitott és segíti az innovációt

forrás: Prím Online, 2019. március 20. 15:51

A K&H Magyarországon az elsők között megnyitotta a második pénzforgalmi irányelvvel összhangban (PSD2) az új típusú szolgáltatók számára hozzáférést biztosító K&H fejlesztői portált és tesztkörnyezetet. A portál célja, hogy segítsen eligazodni a kifejezetten banki adatok lekérdezésére, fizetés kezdeményezésre kialakított nyílt interfészen (API), valamint támogatást nyújtson a harmadik felek számára a fejlesztés időtartama alatt. A digitalizáció és az innováció a K&H üzleti stratégiájának egyik sarokköve.

Az elkövetkező évek gyökeres változásokat hoznak a pénzforgalmi szolgáltatások terén. AZ EU irányelveknek megfelelően a bankok kötelesek lehetővé tenni az azt engedélyező ügyfelek számára, hogy online módon elérhető folyószámláról történő átutalások esetén harmadik fél szolgáltatásait vegyék igénybe, továbbá a számlainformációkat összegyűjtő, és prezentáló harmadik felek számára, térítésmentesen elérhetővé kell tenniük az ügyfelek online folyószámláira vonatkozó számlainformációkat (így a számlaegyenleg- és pénzforgalmi tranzakciós adatokat). Az EU hosszabb távon azt várja ezektől az intézkedésektől, hogy ösztönözni fogják a versenyt és az innovációt a pénzintézeti szektorban.

 

A szóban forgó harmadik felek lehetnek más bankok vagy nem banki szereplők (például fintech cégek, kiskereskedők és technológiai vállalatok). Az ügyfelek kifejezett engedélye birtokában az ilyen harmadik felek fizetést kezdeményezhetnek, számlainformációt gyűjthetnek és jeleníthetnek meg a számlatulajdonos ügyfél részére, ezáltal versenyt teremtve az ugyanilyen célt szolgáló elektronikus és mobil banki megoldásoknak. Az őket erre majd felhatalmazó K&H ügyfelek érdekében a K&H a nála vezetett bankszámláikhoz való pénzforgalmi és információs célú hozzáférést egy erre a célra létrehozott, ún. dedikált, nyílt interfészen (K&H open API - application programming interface) fogja biztosítani. 

 

 

Mindezek megvalósítása érdekében a K&H Magyarországon az elsők között 2019. február 28-án megnyitotta a második pénzforgalmi irányelv (PSD2) által meghatározott, az új típusú szolgáltatók számára a tesztkörnyezetet és fejlesztői portált.  A portált a PSD2 irányelvvel összhangban és a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően angol nyelven alakították ki. A portál célja, hogy segítsen eligazodni a kifejezetten banki adatok lekérdezésére, fizetés kezdeményezésre kialakított nyílt interfészen harmadik felek számára, valamint támogatást nyújtson nekik a fejlesztés időtartama alatt. A tesztkörnyezet hozzáférése regisztráció köteles.

 

 „A nyílt bankolás komoly hatással lesz az életünkre, és vezető pénzügyi szolgáltatóként természetes, hogy a K&H minél előbb meg kívánja ragadni az új irányelvben rejlő lehetőségeket, és biztosítani szeretné, hogy ügyfelei könnyen és gördülékenyen tudjanak élni ennek lehetőségeivel. A tesztkörnyezetnek az elsők közötti megnyitásával nagy lépést tettünk a 2019. szeptemberi PSD2 éles indulásának való megfelelés felé. A további közös innováció érdekében nyitottak vagyunk az együttműködésre más piaci szereplőkkel, legyen szó akár fintech vállalatokról, akár más pénzügyi szolgáltatókról. Már jelenleg is aktívan dolgozunk együtt fintech cégekkel, valamint a pénzügyi szektorban, és azon kívül működő harmadik fél partnerekkel. Számunkra ez természetes, mindennapi jelenség, hisz üzleti stratégiánk egyik sarokköve a digitalizáció és az innováció. Ezt jól példázza az elmúlt években bevezetett számos új szolgáltatásunk, a mobilbank, a mobiltárca vagy a robotvezérelt, teljes mértékben online személyi kölcsön, csak hogy a nagyközönség által is legismertebbeket emeljem ki” - ismertette ebből az alkalomból Németh Balázs, a K&H Operáció, technológiák és lakossági hitelkezelési divízió vezetője.

 

A fejlesztői portál a K&H honlapról érhető el: https://www.kh.hu/web/kh-api/home 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09