Az egész országban keresik ismét a szerethető munkahelyeket
A DreamJo.bs harmadszor is meghirdette a Szerethető Munkahelyek Díj versenyét, hogy megtalálják a legvonzóbb munkahelyeket. A kezdeményezés célja, hogy lehetőséget adjanak minden kisebb és nagyobb cégnek arra, hogy megmutathassák magukat és felkerüljenek a Szerethető Munkahelyek térképére, foglalkozási területtől és mérettől függetlenül. Bár a jelentkezők közül legtöbben a fővárosi és Pest megyei régióból jelentkeztek, a vidéki cégek közül is sokakat érdekelt a lehetőség: 2018-ban az ország minden szegletéből - összesen 45 városból - érkeztek nevezése, köztük Debrecen, Szeged és Pécs cégei voltak a legaktívabbak. A szervezők remélik, hogy idén még szélesebb körben elterjed a kampány híre.
Tavaly közel 700 KKV-t és nagyvállalatot mozgatott meg a Szerethető Munkahelyek Díj, ahol a díjazottakról több mint 20.000 szavazat döntött. Látszódik, hogy a cégek nyitottak arra, hogy megmutassák magukat, hiszen az első Szerethető Munkahelyek pályázat díjazott cégeinek 85 százaléka gondolta úgy 2018-ban, hogy ismét megméretteti magát, idén pedig még több jelentkezőre számítanak a szervezők.
Így érdemes nevezni
A tapasztalatok alapján az elmúlt két évben az önkéntes zsűri -azaz a szavazók- azokat a cégeket találták a legszerethetőbbnek, akik őszintén meg tudták mutatni, hogy miért szeretnek a munkatársaik ott dolgozni: kitértek arra, hogy milyen környezetben dolgoznak, mit csinálnak együtt szívesen a munkaidőben és hogyan hozzák egyensúlyba a munkával és a családdal töltött időt, valamint mi az a misszió, ami mögé fel tudnak mindannyian sorakozni. Az eddigi nevezések is megmutatták, hogy ide valóban bármilyen munkahely jelentkezhet, hiszen ugyanúgy megfért egymás mellett a Hajtás Pajtás, a Nanushka, a Vodafone vagy a Sziklakórház Múzeum. A szervezők a fehér – és kékgalléros munkaadók jelentkezését is várják a fővárosból és vidékről egyaránt.
Látványos címkékkel bővülnek a profilok
Idén nagyobb hangsúlyt kapnak a HR trendek a versenyben, mivel a munkavállalók döntését a legnépszerűbb HR irányok egyre jobban befolyásolják. Látványosabban mutathatják meg a nevező cégek melyek a legkifejezőbb trendek, kezdeményezések, amelyeket támogatnak a mindennapi munka során. Ilyenek a családbarát, kutyabarát, környezettudatos, sokszínű/befogadó vagy távmunkát támogató munkahelyeket bemutató vizuális badge-ek, amelyek segítenek a szavazóknak átlátni a cég működését, törekvéseit. Az ingyenes platformon minden cégnek lehetősége van kreatívan bemutatkozni bemutatni magukat a szavazóknak, akik ezáltal megismerhetik a nevező cégek működését, mindennapjait, irodáját, csapatát, továbbá a cégben és a szakmai fejlődésben rejlő lehetőségeket.
„A munkavállalók nagyra értékelik, ha egy cég hitelesen kommunikál magáról. Ez csaknem lefelezi a munkatárs-keresés költségeit” – számolt be Balogh-Mázi Mária, a DreamJo.bs vezérigazgatója, aki elmondta, hogy a versenyhez használt profilokat és HR badge-eket úgy dolgozták ki, hogy a versenyzők a szokásostól eltérő kérdések mentén, minél őszintébben és részletgazdagabban tudják bemutatni magukat.
A szavazók döntenek
A szavazás során algoritmus osztja el a nevezett cégeket a szavazók között, így minden bemutatkozó oldal egyenlő arányban kerül a szavazók elé elbírálásra. A nevezési időszak szeptember 30-ig tart, majd a szavazásra 2019. október 1-től 31-ig lesz lehetőség. A nyeremények részletei 2019. szeptember 2-án kerülnek ki a Szerethető Munkahelyek weboldalára.
A verseny díjazottjait novemberben egy ünnepélyes díjátadó gálán köszöntik a szervezők, amelynek keretében a szakmai különdíjakat is átadják. A TOP cégek közül a szakmai zsűri osztja ki idén is a HR és Employer Branding különdíjakat mikro-, kis-, közép-, és nagyvállalat kategóriákban.
Kapcsolódó cikkek
- Az alkalmazottak fele elégedetlen munkahelyével
- További 50 fővel növeli létszámát az idei évben pécsi IT-központjában az ALDI
- A munkavállalók szívesen javítanák munka-magánélet egyensúlyukat az MI segítségével
- A Z generáció nem robotokból áll
- A Vodafone továbbra is a legvonzóbb munkahelyek között
- A magyar munkavállalók vágynak leginkább az elismerésre
- A munkakörnyezet az egyik legfontosabb szempont az új munkahely választásánál
- A munkáltatók nem támogatják a sportolást
- Egy jó munkahely a legjobb ellenszer a kiégésre
- Munkahelyi dohányzás – avagy az idő pénz?
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.