NMHH: A műsorok 99,9 százaléka akadálymentes

forrás: Prím Online, 2019. november 22. 11:36

Elfogadta a tévéműsorok akadálymentesítéséről készült legfrissebb kutatási jelentést e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, amelyből kiderül, hogy a jogszabály hatálya alá tartozó műsoridő 99,9 százalékát akadálymentesítették a szolgáltatók. A grémium elvégezte egy budaörsi és egy pécsi frekvencia alaki vizsgálatát és elfogadta a Törökszentmiklós 96,4 MHz-es helyi, közösségi frekvencia pályázati felhívásának tervezetét is.

 

Továbbra is 99,9 százalékos a televíziós akadálymentesítés

A Médiatanács elfogadta és a honlapján közzétette az NMHH 2019 első félévére vonatkozó vizsgálatát arról, hogy hogyan és milyen arányban teszi befogadhatóvá műsorszámait hallássérült nézőinek a hét országos közszolgálati és a két nagy kereskedelmi televízió. A majdnem ötezer vizsgált műsorórában a kínált műsorok közel 83 százalékát tették akadálymentessé a hallássérültek számára – ez a közszolgálati televíziók esetében 86,9 százalék, míg a kereskedelmi televíziók esetében 68,7 százalék volt. A médiatörvényben előírt, kötelezően akadálymentesítendő műsoridőt ebben a félévben is 99,9 százalékosan teljesítették a szolgáltatók, de továbbra is előfordultak problémák a feliratozásban, mint például annak teljes hiánya vagy tartalmi pontatlansága. A szolgáltatók most is túlnyomórészt feliratot alkalmaztak – 99,7 százalékban –, a jelnyelvi tolmáccsal ellátott műsorszámok aránya pedig – 0,3 százalékkal – ezúttal is elenyésző volt. A vizsgálat alapján javítani kell az élő műsorok feliratozásának minőségén, ugyanis az ilyenkor alkalmazott tömörítés gyakran a tartalom megértését akadályozza. A médiatörvény a közérdekű közleményeknél, a politikai reklámoknál, a hírműsorszámoknál – beleértve a közlekedési híreket, a sporthíreket és az időjárás-jelentést is –, a politikai tájékoztató műsorszámoknál, a fogyatékos személyekről és esélyegyenlőségről szóló műsorszámoknál, a filmeknél, a játékoknál és a közszolgálati célokat szolgáló műsorszámoknál írja elő a hallási akadálymentesítést.

 

Rádiós pályázatokkal kapcsolatos döntések

A grémium a Budaörs 104,8 MHz helyi frekvencia kereskedelmi jellegű használatára kiírt pályázat alaki vizsgálata után nyilvántartásba vette a Hunicom Stúdió Kft.-t, míg a körzeti Pécs 94,6 MHz frekvencia közösségi hasznosítását célzó pályázatában hiánypótlásra szólította fel mindkét pályázót, a Karc FM Média Kft.-t és az FM 4 Rádió Kft.-t. Elfogadta a testület a Törökszentmiklós 96,4 MHz-es helyi rádiós frekvencia pályázati felhívásának tervezetét közösségi jellegű hasznosításra, amelyet honlapján közzétett

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09