Szülői felelősség és tanári elvárások az online oktatásban
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mint a Safer Internet Program (SIP) hazai konzorciumvezetője, fontosnak tartja a gyerekek online biztonságát. Most különösen így van ez, amikor a koronavírus járvány miatt az iskoláknak át kellett állniuk az otthoni oktatásra.
Sok családban már az is nehézséget okoz, ha a gyereknek délelőtt online kell lenni, vagy időre kell elkészíteni és feltölteni a feladatot. Az online oktatás egy teljesen rendellenes jelenséget eredményezett szülők és nagyszülők váltak egyik napról a másikra oktatókká, tanárokká, informatikusokká, nyelvtanárokká Emellett rengeteg a határidős feltöltendő feladat, aminek sok esetben nem csak a megoldásához, de a feltöltéséhez is kell egy informatikához picit is értő segítség.
A gyerekek elfáradtak, a szülők leterheltek, a tanárok pedig egyre több feladattal várják minden nap a gyerekeket. Még néhány hét van hátra a tanévből, mire mindenki alkalmazkodik a helyzethez, kezdődik a nyári szünet.
Mi az a maximum, amit az iskola, a tanár elvárhat a gyerektől, és mi az a minimum, amit a szülőnek teljesítenie kell ahhoz, hogy gyereke a megfelelő körülmények között online tanulhasson?
A kérdésekre Bereczki Fodor Enikő, Tószegi Attila és Csizmazia Darab István keresik a válaszokat!
A beszélgetés a Saferinternet Magyarország és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Facebook oldalain követhető.
Kapcsolódó cikkek
- Túl a kétmilliomodik gigabites végponton a Telekom hálózata
- Kedvezményekkel és ingyenes időszakkal segíti a Telenor a vállalkozások visszatérését
- Sokan keresik a tanulási lehetőségeket a karantén ideje alatt
- A home office-ban is továbbképzik magukat IT területen a dolgozók
- III. Internetbiztonsági kibeszélő
- Digitális átállásból jól vizsgáztak a diákok
- Távoktatásra állt át a Morgan Stanley a diákokat célzó programjaiban
- Kommunikáció a világjárvány alatt
- Adatvédelem az online oktatási időszakban
- Csak a tudatos nethasználattal védhetők meg a gyerekek
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.