1,5 milliárd jogdíj: a legtöbbet magyar előadók kapják
1,5 milliárd forint jogdíjat fizet ki több mint hatvanötezer magyar és külföldi zenész számára az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI). Ez az összeg csaknem 25%-kal meghaladja a tavalyit. A 2019. évi, most lezárt zenei jogdíjfelosztás magában foglalja a rádiós-, televíziós sugárzási (játszási) és a háttérzenei jogdíjakat, a külföldi jogkezelőktől beszedett jogdíjakat, valamint a meghosszabbított védelmi idejű hangfelvételek előadóit illető kiegészítő díjakat. A legtöbb jogdíjat magyar zenészek kapják. A kifizetési lista dobogóján három magyar művész áll, a második helyezett egy női előadó.
Több mint 1,4 milliárd forint rádiós jogdíj
Az EJI több mint 10 millió elhangzás feldolgozása után a tavalyinál csaknem 300 millió forinttal több rádiós játszási jogdíjat fizet ki. Közel 100 előadóművész kap egymillió forint feletti jogdíjat, a legmagasabb egy előadónak járó összeg pedig megközelíti a 7 millió forintot. A TOP10 legtöbbet játszott felvételt készítő együttes jogdíja összesen eléri a 41 millió forintot.
Háttérzene: nyolc felvételt egész évben naponta 300-szor hallhattunk úton-útfélen
Jelentősen emelkedett tavalyhoz képest a háttérzenei felhasználások után kifizetett jogdíj összege is: több mint 300 millió elhangzás alapján csaknem 52 millió forintot kapnak az előadók az EJI-től ezen a címen. A jogdíjból összesen közel 30 ezer zenész részesül.
A hazai előadóművészek hangfelvételeinek háttérzenei részesedése évről-évre határozott növekedést mutat és ma már elmondható, hogy a kereskedelmi egységek és vendéglátóhelyek igen sok magyar felvételt játszanak. A leggyakrabban játszott felvételek olyan, a nagyközönség által kevésbé ismert magyar előadók munkái, akik zenéjükkel képesek megerősíteni a boltok, vendéglátóhelyek brandjét, elősegíteni kereskedelmi céljaik elérését. A tendenciát jól mutatja, hogy az első külföldi előadó a lejátszási lista 176. helyére fért csak fel, mintegy 34 000-szer lejátszott dallal, ezzel szemben nyolc olyan magyar előadó által játszott felvétel is volt, amelyekkel több mint 100 000 alkalommal találkozhatott a közönség.
A legmagasabb háttérzenei jogdíj meghaladta az egymillió forintot, a tíz legmagasabb jogdíjban részesülő előadó több mint hétmillió forintot kap.
Több jogdíj a retro hangfelvételek után is
A meghosszabbított védelmi idejű jogdíjat az ötven évnél régebbi hangfelvételek után fizeti meg a kiadó és azoknak az előadóművészeknek jár, akik a kiadótól annak idején csak egyszeri díjazásban részesültek. A jogdíjkifizetés közel 900, már kevésbé aktív előadó számára biztosít bevételt, egy művész jogdíja ebben az esetben is meghaladta az egymillió forintot.
Annak érdekében, hogy az EJI a veszélyhelyzet okozta nehézségek ellenére mielőbb befejezhesse a jogdíjfelosztást, az egyesület Küldöttgyűlése 2020. május 20-án módosította a felosztási szabályzatát.
Kapcsolódó cikkek
- Rászoruló szerzőknek és előadóművészeknek segít az EJI és az Artisjus
- 622 millió forint jogdíjat fizet az EJI
- Több mint 1,2 milliárd forint jogdíjat fizet ki az EJI a zenészeknek
- Tiltakoznak az ismétlési és internetes zeneszolgáltatási jogdíjak megszüntetése ellen
- Tévés ismétlési jogdíjak
- Több tízmillió stream után kapnak pénzt a magyar előadók
- Elfogadták a csökkentett Artisjus jogdíjakat
- Jövőre tovább csökkennek az üres adathordozói díjak
- Csökkennek az üres hordozók jogdíjai
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.