4 millió forint díjazás 2 új bajnok és 1 címvédő

forrás: Prím Online, 2020. július 6. 10:41

Véget ért a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság második szezon akció verseny játékainak küzdelme. A legnépszerűbb csapatalapú taktikai játékokban: Rainbow Six Siegeben: a Salamander, PUBG-ben: KMK csapata, míg CS:GO-ban a Budapest Five lett a K&H MNEB bajnoka.

Bár a sportélet leállt a koronavírus következtében, az e-sportokra és a K&H Nemzeti E-sport Bajnokság lebonyolítására ez nem volt hatással. A tervezett offline döntők a játékosok biztonsága érdekében online zajlanak mindegyik versenyszámban, a bajnokság összdíjazása 15 millió forint. 

 

A K&H MNEB CS:GO döntőjében az alapszakaszt hibátlanul teljesítő  Budapest Five (szezon alatt Salamander) és a WilD találkozott, ahol egy Best-of-5 összecsapás keretében dőlt el, hogy ki a második szezon bajnoka. A legjobb magyar CS:GO csapat a címvédésen túl 1,3 millió forintot nyert, ráadásul a Best-of-5 összecsapásban pályát sem vesztettek, a WiLD csupán az első mérkőzésen tudta őket hosszabbításra kényszeríteni. A bajnokság MVP-je az egyik legtehetségesebb hazai játékos, a 18 éves Torzsás “torzsi” Ádám lett.

 

 

A K&H MNEB PUBG versenyszámban 12 állomáson keresztül gyűjtötték a pontokat hazánk legjobb PUBG csapatai. Közülük az első 16 került be a nagydöntőbe, akik egy egész napos élő közvetítés keretében küzdöttek meg a több mint 2,7 millió Ft-os összdíjazásért. A legnagyobb esélyesek a KmK, a BP5, az iTHR, a Team Strigula és az OwlNation voltak, a mérkőzések pedig annyira szoros versenyt hoztak, hogy a végső győzelem csak a legutolsó, 10. pályán dőlt el, a KmK javára. A második helyezett a Budapest 5 lett, a dobogó harmadik fokára a Pizza Monkey állhatott fel. 

 

A K&H MNEB R6S versenyszámban az alapszakaszt hibátlanul teljesítő Salamander és az óriási meglepetésre, a címvédő WiLD-ot kiütő Team Plague találkozott, ahol egy Best-of-5 összecsapás keretében dőlt el, hogy ki a második szezon bajnoka. A nemzetközi vizeket is megjárt Salamander toronymagas favoritja volt az összecsapásnak, és elképesztő dominanciával, 3-0-ra nyerték a nagydöntőt, ezzel bezsebelve a győztesnek járó 1,3 millió forintot. Az MVP a Salamander csapatkapitánya és oszlopos tagja, Juhász “DogeFather” Gábor lett.

 

A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság záró szakaszában sport játékainak döntői júliusban: HUNESZ FIFA Masters 2020. július 3-4., MNASZ - HUNESZ OAB 2020. július 26.

Kulcsszavak: e-sport

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05