Kis és középvállalkozások is tudják segíteni a bajba jutott tanintézményeket

forrás: Prím Online, 2020. július 20. 14:33

A koronavírus-járvány okozta válság helyzet, nem csak a gazdasági élet szereplőit viselte meg, hanem az oktatási intézményeket is. Az ITware Kft. három szervert adományozott különböző iskoláknak, hogy ezzel segítse az iskolák könnyebb átállását az online oktatásra. 

Az oktatás rendszerszintű digitalizálását az IVSZ (Informatikai Vállalkozások Szövetsége) is kulcsterületnek tartja, hiszen a tanároknak éppolyan nehézséget okoz a távoktatáshoz használt rendszerek beüzemelése, használata, mint az otthon maradt szülőknek. A hazai KKV szektor szereplőinek együttes összefogása többféle módon is segíthet a pedagógusoknak. Egyrészt használaton kívüli számítástechnikai eszközök adományozásával, másrészről távoktatási eszközök használatának oktatásával.

 

Az ITware Kft. három pest megyei iskolának adományozott szervereket, amik nem csak a távoktatásban nyújtanak segítséget, hanem a vírus járvány után is erőforrást biztosítanak az informatikai tantermekben.  

 

A szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium tanulói búcsút inthetnek a szakadozó informatikai hálózatnak. Az iskola vezetője elmondta: "Sajnos, ha mindenki egyszerre lép be, sokszer nem látják a saját meghajtójukat a tanulók." Ezt fogja kiküszöbölni felajánlott szerver, melyet Dankó Sándor ügyvezető adott át. „Nagyon örülünk, hogy szerverünk segítségével sok gyerek szereti meg és akár választja későbbi hivatásának az informatika izgalmas területét."

 

 

A Galgagyörki Gárdonyi Géza Általános iskola technikai felszereltsége messze elmarad az elvárttól. Eddig minden iskolai anyagot a tanárok emailben küldtek egymásnak, ebben fog segíteni szerverünk, hogy legyen egy közös tárhelye a tanári kar minden dolgozójának. Ezzel felgyorsul a munka és nem vesznek el dokumentumok. 

 

 

A XXII. kerületi Budai Nagy Antal gimnáziumban eddig az iskola két szerverrel működtette az informatika órákat. Szerverünk segítségével nem fog akadozni a munka, és további tanteremben is dolgozhatnak a diákok.

 

 

"Cégünk kiemelten fontosnak tartja, hogy a jövő generációját segítse, hiszen az életminőséget és a foglalkoztathatóságot is javítja a fejlett digitális készségek. Az informatika piac régóta küzd a képzett munkaerő hiányával, így fontos, hogy már a közép és általános iskolában megtanulják az alapokat a diákok." – mondta Hajdu Károly az ITware egyik tulajdonosa.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05