Kiállítás nyílt a Telekom Művészeti Gyűjteményéből a Ludwig Múzeumban

forrás: Prím Online, 2020. szeptember 5. 15:18

Egyensúlyban/Keeping the Balance címen nyílt az első időszaki kiállítás szeptember 3-án a Ludwig Múzeumban a kijárási korlátozások feloldását követően, amelynek keretében mintegy hatvan mű kerül bemutatásra a Deutsche Telekom művészeti gyűjteményéből (Telekom Art Collection). A válogatásban főként kelet-európai gyökerekkel rendelkező művészek alkotásai szerepelnek, melyek többségét először láthatja hazai közegben a magyar közönség.

Miként sikerülhet megtalálni és megtartani az egyensúlyt egy összetett, ellentmondásokkal teli és gyakran ellentétektől terhes valóságban? A kiállítás fókuszában álló kérdés talán még sosem volt ennyire aktuális. A tárlat – reflektálva a fenti dilemmára – egyszerre sugall reményt, és fogalmaz meg állítást arról, hogy a művészeti vita és a szembenézés olyan gondolatokat ébreszthet, olyan élményeket közvetíthet, amelyek kifejezetten alkalmasak arra, hogy megtaláljuk ezt az egyensúlyt. 

 

„A Telekom, mint Európa egyik legnagyobb távközlési szolgáltatója, erős gyökerekkel rendelkezik a kelet-európai térségben. Alaptevékenységünk megbízható szolgáltatása mellett kiemelten fontos számunkra a környezet, melyben működünk. Éppen ezért, társadalmi szerepvállalásunk az élet szinte minden területére kiterjed, legyen szó a környezet védelméről, edukációs tevékenységről, társadalmi érzékenyítésről, vagy a kulturális élet támogatásáról.

 


A Magyar Telekom több évtizede elkötelezett a hazai művészeti színtér erősítése, színesítése mellett, elsősorban zenei programok szervezése, szponzorálása által.  Az Egyensúlyban című kiállítás megrendezése jó alapot nyújt a további párbeszédre, vélemények megosztására, közös feldolgozására, összhangban a Telekom vállalati filozófiája által megfogalmazott gondolattal: „Life is for sharing”.” – mondta el a kiállítás kapcsán Darja Dodonova, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese.

 

“Nagyon örülünk annak a lehetőségnek, hogy gyűjteményünk bemutatásra kerülhet a Ludwig Múzeumban, Budapesten. Egy kortárs művészeti gyűjtemény építése mindig izgalmas, kihívásokkal teli feladat. 2010-ben, mikor életre hívtuk az Art Collection Telekom-ot, célunk az volt, hogy támogassuk és szélesebb közönséggel is megismertessük a közép-kelet európai fiatal, kortárs alkotók munkáit. Azóta, ha visszatekintünk, már több, mint tíz kiállítást rendeztünk szerte Európában - többek között Bulgáriában, Horvátországban, Csehországban, Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, Romániában – és az egyöntetű pozitív visszajelzések megerősítettek minket abban, hogy valóban értékes gyűjteményt építünk.” – tette hozzá Antje Hundhausen, a Deutsche Telekom márka-élményért felelős vezérigazgató-helyettese.

 

 

A Telekom kifejezetten kortárs, térségünkben alkotó művészek munkáira koncentráló gyűjteménye izgalmas bepillantást nyújt a régió sajátos történelmi, politikai és kulturális helyzetére, egyedi problémáira, társadalmi dilemmáira. A tárlat szeptember 4. – november 22. között tekinthető meg a Ludwig Múzeumban. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05