Kettészakadt a munkaerőpiac: egyes állásokra akár 200-szoros is lehet a túljelentkezés

forrás: Prím Online, 2020. szeptember 30. 09:43

Kettészakadni látszik a magyar munkaerőpiac: bizonyos pozíciókra akár 200-szoros is lehet a túljelentkezés, míg IT-szakemberből, műszaki végzettségűekből vagy mérnökből továbbra is nagy hiány van. Megfelelő jelöltet viszont a mostani helyzetben is nehezen találnak a cégek. Ebben jelenthet hatalmas segítséget a mesterséges intelligencia, hiszen például egy HR feladatokra specializált chatbottal akár a toborzásra fordított költségek 45 százaléka is megspórolható – hívta fel a figyelmet Baltay Kristóf, a HR-tech megoldásokat fejlesztő ChatBoss Team ügyvezetője. 

Miközben a legújabb felmérések szerint a magyar cégek kétharmada (66 százaléka) teljesen befagyasztotta a munkaerő-felvételt, illetve ötödük elbocsátásokról is döntött az elmúlt időszakban, egyes pozíciók esetében inkább azzal küzdenek a cégek, hogy a tömeges jelentkezésekből hatékonyan és eredményesen szűrjék ki a legalkalmasabb jelölteket. Meglepő módon ugyanezzel a problémával küzdenek a vállalatok a hiányszakmák terén is: a megfelelő jelöltet az IT és például mérnöki területen továbbra is nehéz megtalálni. 

 

Az AI segít kiszűrni a csiszolt és csiszolatlan gyémántokat 

Egy friss felmérés szerint cégvezetés, a vendéglátó- és építőipar, a humán erőforrás és a marketing érezte meg leginkább a koronavírus hatásait az álláslehetőségek tekintetében, ezeken a területeken nagyot csökkent a nyitott pozíciók száma és akár 200-szoros túljelentkezés is kialakulhat egy-egy állásajánlat esetében. Az IT, a gyártás/termelés és a műszaki/mérnöki területeken pedig több tíz százalékkal nőtt a betölthető munkakörök száma 2019 ugyanezen időszakához viszonyítva. A magyar munkaerőpiac tehát sok pozíció esetében kínálat-vezéreltté vált és a túljelentkezés bizonyos szakterületek esetében nagy kihívást jelent a toborzással foglalkozó kollégáknak.

 

„A jelenlegi helyzet nem a minőségi munkaerő hatékony és gyors kiszűrésének, illetve kiválasztásának kedvez, főleg ha több pozíciót kell egyszerre betölteni. A túljelentkezés több oldalról is próba elé állítja a HR-szakembereket: a vezetők gyorsan munkába szeretnék állítani a lehető legjobb jelölteket, a pályázók pedig elvárják a gyors kommunikációt, a folyamatos visszajelzéseket, a profi és transzparens felvételi folyamatot. A mesterséges intelligencia-alapú technológiákkal ezt könnyen teljesíthetik a toborzási szakemberek, ráadásul egy abszolút cégre szabott funkciókkal ellátott chatbot akár a toborzásra fordított erőforrások 45 százalékát megspórolhatja, mely egy közepes méretű vállalat esetében évi több millió forintot is jelenthet” - mondja Baltay Kristóf, a ChatBoss Team ügyvezetője.

 

 

Szektorfüggetlen szupersztár a belső kommunikáció

Miközben a ChatBoss Team legutóbbi nagy dobása, a Chat Norris névre hallgató AI-megoldás a megkezdett beszélgetések 32 százalékát valós kiválasztási folyamatokra fordítja, soha nem látott igény mutatkozik a cégen belüli információáramlást és a munkavállalói élményt támogató chatbotokra is. A távoli munkavégzés által szétszakított vállalati kollektívák összetartásában kulcsszerepet játszik a napi szintű tájékoztatás és a folyamatos, kétoldalú kommunikáció lehetősége. A járványhelyzetben ráadásul óriási előnyt jelent, ha a HR-esek nem a munkatársaktól érkező hívások kezelésével töltik a napjukat, hanem egy 0-24-ben elérhető, fáradhatatlan chatbotra bízzák a sablonkérdések megválaszolását. Érdekes módon éppen ez a „mesterséges” segítség lehet a leghatékonyabb eszköz a fluktuáció és a motivációvesztés ellen – a győri Audinak fejlesztett Chatelka például 13 000 irodai és kékgalléros kollégával kommunikál naponta, aminek jól érezhető hatása van az általános munkavállalói közérzetre.

 

Poszt-COVID világ: csak előre lehet menekülni

A mesterséges intelligenciát alkalmazó fejlesztések tehát a legtöbb, munkaerő menedzsmenthez kapcsolódó kihívásra választ adhatnak, és úgy tűnik, egyre több cég ismeri fel, hogy most érdemes befektetni a kormányzati szinten is támogatott területbe. A Deloitte által megkérdezett vállalatok 70 százaléka már most is használ AI-alapú megoldásokat, 60 százalékuk pedig elsősorban a humánerő hatékonyságát növelő technológiák bevezetésére törekszik - vagyis a döntéshozók továbbra is úgy látják, hogy nem a mesterséges intelligencia uralma, hanem a gépi eszközök és az emberek partnersége fogja dominálni a COVID után elkövetkező új világot.

 

„A közeli jövőben valószínűleg az lesz a cél, hogy a gépi intelligencia és a humán munkaerő egymást tökéletesen kiegészítve, a másik hiányosságait pótolva nyújtsanak kiváló teljesítményt. Ez is mutatja viszont, hogy továbbra is az egyedi, üzleti célokhoz szabott megoldásokat keresik majd a cégek, illetve olyan fejlesztésekre lesz igény, melyek ezt a partnerséget a lehető legjobban kiaknázzák. Mi is folyamatosan kutatjuk, milyen új funkciók beépítésével érhetnek el még jobb eredményeket chatbotjaink, ehhez pedig behatóan kell ismernünk a toborzók aktuális nehézségeit és problémáit. Éppen ezért kikértük a hazai HR-szakemberek véleményét a további piaci szereplőkkel közösen megvalósítottuk Recruiter Moodmap 2.0 felmérésünkhöz, mellyel többek között az a célunk, hogy megtudjuk, mennyire nyitottak a toborzás területén dolgozók a munkájukat segítő technológiai megoldásokra” – teszi hozzá Baltay Kristóf.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36