A bíróság szerint is jogszerű volt a DIGI kizárása az 5G-s frekvenciák értékesítési eljárásából

forrás: Prím Online, 2020. november 10. 19:42

A Fővárosi Törvényszék elutasította a DIGI Communications N.V. keresetét, melyben a cég jogszerűtlennek vélte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kizáró határozatát az 5G-s frekvenciák értékesítési eljárásából. A bíróság megállapította, hogy az NMHH jogszerű és helytálló jogértelmezéssel megalapozott döntést hozott az ügyben. A cég fellebbezhet a Kúriánál. 

A Fővárosi Törvényszék november 4-én ítéletében többek között megállapította, hogy az NMHH objektív tények és jogszerű indokok alapján zárta ki a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. anyacégét az eljárásból. A bíróság álláspontja szerint az NMHH a tényekből kiindulva helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a DIGI Kft. azért nem jelentkezett közvetlenül a frekvenciaaukcióra, mert észlelte, hogy vele szemben kizáró ok állna fenn, és ezért az anyavállalat tette ezt meg helyette. Az ítélet rögzíti azt is, hogy a hatóságnak joga és kötelessége volt vizsgálni a jelentkező mögöttes szándékát is, és az NMHH a Digi Kft. anyavállalatának kizárásakor megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy a cég valódi célja nem a frekvenciahasználati jogok saját hasznosítása volt, hanem az esetlegesen elnyert jogok átadása a Digi Kft.-nek. A bíróság egyetértett az NMHH-val abban, hogy az anyacég jelentkezésével a hatóságot meg akarta téveszteni, és részvétele sértette volna az árverési eljárás tisztaságát. 

 

Ezen felül a bíróság a Digi Communications N.V. érvelését elutasítva megállapította, hogy a hatóság az árverési dokumentációt az európai uniós szabályrendszernek megfelelően alakította ki, és valamennyi részvételi feltétel arányos, objektív és diszkriminációmentes. Részletes vizsgálat alapján jogszerűnek ítélte meg a bíróság azt a feltételt is, hogy az eljárásban csak olyan cég vehet részt, amellyel szemben versenyjogi jogsértés megállapítására az árverési eljárás megindítását megelőző 24 hónapban nem került sor. Ítéletében a bíróság hangsúlyozta, hogy a Digi Communications N.V. érvelésével ellentétben a gazdasági versenyre kifejezetten korlátozó hatással lenne, ha a hatóság a bizonyítottan nem a tisztességes piaci verseny szabályai szerint eljáró piaci szereplők részvételét és a kiemelt állami vagyon megszerzésének lehetőségét engedélyezné. 

 

A bíróság szerint alaptalan volt a DIGI Communications N.V. azon érvelése is, hogy az NMHH a kizáró okok vizsgálatát kiterjesztette a DIGI vállalkozáscsoportra, míg a többi jelentkezőnél a vállalatcsoport többi tagját nem vizsgálta. 

 

A cég több más ponton is támadta az NMHH határozatát, többek között az uniós joggal ellentétesnek akarta beállítani, de a bíróság ezeket az érveket is egységesen elutasította. A bíróság megállapította, hogy az NMHH megfelelően feltárt és tisztázott tényállás alapján, jogszerű és helytálló jogértelmezéssel megalapozott döntést hozott az ügyben.

 

Előzmények

Az NMHH tavaly nyáron indította el a 700 MHz-es, a 2100 MHz-es, a 2600 MHz-es és a 3600 MHz-es frekvenciasávok használati jogosultságainak értékesítési eljárását. Az árverésre 2019. augusztus 8-án négy mobilszolgáltató jelentkezett, az alaki vizsgálat után pedig a hatóság nem vette árverési nyilvántartásba a DIGI holland anyavállalatát. A cég ezután fellebbezett az NMHH döntése ellen, a másodfokú hatóság pedig november 27-én közölt végzésében helybenhagyta az alaki vizsgálat eredményét. A hírközlési szolgáltató ezután bírósághoz fordult, amely megállapította, hogy keresete megalapozatlan.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09