Megvannak 2020 Szerethető Munkahelyei
A Dreamjo.bs negyedik alkalommal is meghirdette a Szerethető Munkahelyek Díjat, hogy megtalálják Magyarország legvonzóbb munkahelyeit. Mivel 2018 óta a KKV-k mellett már a nagyvállalatok is pályázhatnak a versenyre, valóban minden szerethető munkahelynek lehetősége van arra, hogy felkerüljön a térképre lokációtól és cégmérettől függetlenül. Az idei TOP 195 Szerethető Munkahely listájáról ezúttal is az online szavazatok döntöttek, amelyek száma 2020-ban meghaladta az 57 ezret. Az elismerést a legjobb eredményt elérő 150 KKV-nak, 35 nagyvállalatnak és 10 erdélyi cégnek ítélték oda.
Fontos a tudásmegosztás és egymás segítése
„Míg az elmúlt három évben inkább a díjátadó állt a kezdeményezésünk középpontjában, idén a szakmai kapcsolatok erősítését és a tudásmegosztást helyeztük fókuszba. Büszkék vagyunk arra, hogy most először lehetőségünk nyílt egy ingyenesen látogatható virtuális konferencia megszervezésére, melyen a résztvevők elismert hazai szakemberektől kaptak releváns információkat, illetve tanácsokat azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet a jelenlegi helyzetben is stabil és a munkavállalók számára is élhető környezetet építeni és fenntartani” – mondta el Balogh-Mázi Mária, a DreamJo.bs vezérigazgatója és a Szerethető Munkahelyek díj megálmodója, aki azt is hozzátette, hogy az eseményen kifejezetten pozitív hangvételű és motiváló előadások hangzottak el, amelyek megmutatták, hogy megfelelő hozzáállással és gyors reagálással a legnehezebb körülményekből is van kiút.
Rekordszámú nevező 26 iparágból és 156 településről
2020-ban rekord számú, közel 1.100 magyar és erdélyi nevező közül kerültek ki az idei év Szerethető Munkahelyei. Összesen 26 különböző iparág képviseltette magát a nevezők között és a legjobbak közé került cégek túlnyomó része szoftverfejlesztéssel foglalkozik, de sok nevező tevékenykedik kommunikáció, marketing, mérnöki, műszaki, gyártás és pénzügy, könyvelés területen is. Míg korábban méretét tekintve túlnyomóan klasszikus kisvállalkozások neveztek a díjra, az idei nevezők csaknem egyharmada már közép-illetve nagyvállalatok közül került ki. Bár a legtöbben a fővárosi és Pest megyei régióból jelentkeztek, a vidéki cégek is bekapcsolódtak a versenybe. Az ország minden szegletéből, összesen 156 településről érkeztek nevezések. Budapest mellett a szegedi, valamint a pécsi cégek közül képviseltették legtöbben magukat a versenyben, idén először pedig erdélyi cégek is jelentkezhettek a megmérettetésre.
HR és employer branding különdíjakat is kiosztottak
A Szerethető Munkahelyek díj különlegessége, hogy a versenyhez használt profilokat úgy dolgozták ki, hogy a versenyzők a szokásostól eltérő kérdések mentén, minél őszintébben tudják bemutatni magukat, ebben az évben pedig arra is volt lehetőség, hogy a vállalatok jelezzék, milyen túlélési stratégiákat, intézkedéseket vezettek be a járvány negatív hatásainak kezelésére HR-szempontból.
A korábbiakhoz hasonlóan a szakmai zsűri idén is 5 HR és 5 employer branding különdíjat osztott ki, melyek közül egyet-egyet ezúttal erdélyi cégeknek ítéltek oda. A zsűrizésben részt vett többek között Cserpes István, a Cserpes Sajtműhely Kft. alapítója, Palocsay Géza az Adevinta Hungary részéről, Kiss Szabolcs, az Alcoa ügyvezető igazgatója, valamint Csoknyainé Horváth Gertrud, a DM Magyarország ügyvezetője is. A HR különdíjasok: Y-shift, Y-collective, Grape Solutions, Szentkirályi Magyarország, valamint az erdélyi COATS Romania. Az employer branding különdíjasok: Flow Academy, ALLWIN Informatika, Protocall, Praktiker, valamint az erdélyi KESZ Romania. A szavazási időszak alatt a szavazóknak lehetősége volt azt is jelezni, hogy hol dolgoznának legszívesebben. A legtöbb „dolgoznék itt” feliratkozót gyűjtő KKV különdíját a Snapsoft nyerte el, nagyvállalat kategóriában pedig a Randstad Hungary-nél dolgoznának a legtöbben szívesen.
Négyszeres Szerethető Munkahelyeket is díjaztak
A Szerethető Munkahelyek díj 2017 óta létezik és vannak olyan vállalatok, amelyek immáron negyedik alkalommal kerültek be a TOP díjazottak közé. Ezek a BOOKR Kids, az Emarsys- Technologies Kft., Green Fox Academy, Infosector, KAJAHU, Loffice Budapest, PV Napenergia, Szamlazz.hu, UXstudio, Webtown, valamint az Y-collective.
Mellettük a TOP 195 cég között szerepelnek olyan ismert munkahelyek, mint a Magyar Telekom, Telenor, Vodafone Magyarország, Praktiker, Richter Gedeon, Decathlon, NetPincér, Bátor Tábor Alapítvány, valamint a Brain Bar.
Kapcsolódó cikkek
- Idén is a legszerethetőbb munkahelyek között a Vodafone Magyarország
- Hogyan maradhatnak szerethetők a munkahelyek a járványügyi helyzetben?
- Változások a munkaerőpiacon: Ki mit tud? És mennyit kér érte?
- Erdélyi vállalkozások is indulhatnak idén a Szerethető Munkahelyek díjért
- Működik a kötelező home office?
- Az egész országban keresik ismét a szerethető munkahelyeket
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.