A MagentaKraft projektjei befektetők érdeklődését is felkeltették!

forrás: Prím Online, 2020. december 21. 11:02

December 10-én került megrendezésre a MagentaKraft idei évének online záróeseménye, az első DONEday. A Telekom fiataloknak szóló platformja márciusban indult útjára és egy teljesen egyedülálló koncepciót képvisel. A folyamatosan épülő virtuális közösség mellett, három hónap alatt több, mint 30 krafter 10 aktív projekten dolgozott a Telekom edukátorainak segítségével. Ennek méltó lezárásaként három csapat érezte készen magát arra, hogy befektetők előtt is prezentálják projektjeiket és esélyt kapjanak rá, hogy ötleteik megvalósulhassanak.

A Telekom törekvése, hogy a MagentaKraft platformján keresztül a fiatalok szakmai támogatást kapjanak, elképzeléseiket konkrét akciótervbe forgathassák és a megvalósítás vagy a továbbgondolás útjára léphessenek. Emellett fontos cél, hogy a közös munkát követően lehetőségük legyen élesben is prezentálni jövőbeli, potenciális együttműködő partnerek számára. A MagentaKraft indulásakor kezdetét vette egy virtuális ötletbeküldési időszak, melyet aztán augusztusban az első KraftChallenge egészített ki. A Kraftba bekerülő fiatalok 2 folyamaton mehettek keresztül. A Longwalk olyan csapatok számára volt ideális, akiknek arra volt szükségük, hogy elképzelésüket mélyebben ki tudják dolgozni. Ebben a design thinking folyamat segített nekik, ahol minden lépésnél a Telekomból érkező edukátorok támogatták őket. A Shortcut rendszerbe azok a csapatok kerültek, akiknek már jól átgondolt – akár már elindult - projektötletük volt, nekik igényekre szabott tréningekkel segítettet a Kraft.

 

A záróeseményt Szabó Melinda, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese nyitotta meg, aki elmondta: „A MagentaKraft a Telekom életében is egy óriási újdonságot hozott. Az első ötletek még apró kis kezdeményezésről szóltak, hogyan kezdjük el hasznosítani a Telekom régebbi épületeit, oly módon, hogy ez valamilyen értéket hozhasson a világba. Ebből a kis ötletből született a MagentaKraft, ami egy olyan közösségi tér, élmény, filozófia, ami teljesen egyedülálló ma Magyarországon. Itt vagytok Ti fiatalok, akik tele vagytok ötletekkel, teljesen másképp látjátok a világot és élő bizonyítékai vagytok, hogyan lehet a semmiből valami igazán jót alkotni.”

 

A zsűriben Szabó Béla, a Telekom márka és kereskedelmi kommunikációs igazgatója mellett, a meghívott befektetők vettek részt.  Az MFB csoporthoz tartozó Hiventurest Simán Kristóf képviselte, a Drukkától Bohner Tamás, a BnL Start Partners-től pedig Bálint Viktor volt jelen.

 

Az online rendezvény autentikusággát növelte, hogy a műsorvezető a MagentaKraft legfiatalabb tagja, a 14 éves Bozai Ákos volt. Ákos szerkesztőtársával együtt egyébként a Suliport nevű, tinédzsereket foglalkoztató és tinédzsereknek szóló blog megalkotója. Rajtuk kívül még 5 olyan csapat volt, akik nem pitcheltek, csak röviden mutatták be projektjeiket, ám már ezzel is felhívták magukra a befektetők figyelmét. Ilyen volt a Webshop suli, akik webshopok indításban segítenek, a Zöldítők kezdeményezés, ami gamification alapú online Balkonkertész képzés. Bemutatkozott továbbá a Dress-coding, ők speciális igénnyel élőknek készítenek ruhákat, a Tribe, ami egy vállalkozásokat segítő tudásmegosztó közösség és a Szakmán az életem blog, mely a pályaválasztásban mutat utat.

 

A pitchelő csapatok között volt a Könyvelő-Net, ami a szakértők és az ügyfelek problémáira a két oldal találkozásával egyfajta „könyvelő tinderként” nyújt megoldást. Ők egyébként a KraftChallenge kapcsán HelloBiznisz különdíjat nyertek és a DONEday előadásukkal felhívták magukra a befektetők figyelmét is. A Scool missziója, hogy érdekessé tegyék a tanulás és a tanítás élményét egy mobileszközökön futó szerepjáték (fantasy RPG) segítségével. A digitális oktatáshoz kapcsolódó elképzelésben nem csak a befektetők, de a Telekom is látott potenciált. A pitchelők sorát a FlyBuilt zárta. A csapat többek között weboldalak készítésével segíti a vállalkozásokat, különös tekintettel azokra, akik mondjuk a karanténidőszak miatt nehéz helyzetbe kerültek. Ők is nyertek HelloBiznisz különdíjat és további egyeztetésekre is sor fog kerülni a befektetőkkel.

 

A DONEday során Szabó Béla, a Telekom márka és kereskedelmi kommunikációs igazgatója elmondta: „A MagentaKraft születése egy hosszú út eredménye. Általában sem a Telekom, sem más nagyvállalatok nem szoktak ilyen színtű dolgokba beleállni, ezért nagyon büszke vagyok rá, hogy nekünk sikerült. A fiatalokat nem a telefonjuk hátlapjáról kell megítélni, hanem arról, hogy mire képesek okoseszközeikkel. Ők többet tudnak a felnőtteknél arról, hogy a digitális világ segítségével mire lehetünk képesek. Ezzel egy történelmi lehetőséget kaptak, nekünk pedig a felnőttek világában, a nagyvállalatoknál, történelmi felelősségünk, hogy megteremtsük a lehetőséget újabb és újabb ötletek születéséhez.”

 

A MagentaKraft tehát nagy sikerekkel zárta debütálásának első évét és bár csupán online tudott üzemelni, így is sikerült nagyszerűen együttműködni a fiatalokkal. Jövő januártól a tervek szerint ismét ötletbeküldési időszak várható és a tavaszi időszakban a debreceni helyszín megnyitására is sor kerülhet.

Kulcsszavak: Telekom MagentaKraft

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05