A Hiventures csúcsbefektetésével válthat üzleti modellt a SMARTFRONT

forrás: Prím Online, 2021. április 26. 11:15

Az MFB csoporthoz tartozó Hiventures startupokat célzó növekedési befektetési programjának eddigi legnagyobb önálló befektetésével, 900 millió forinttal skálázza tovább működését a SMARTFRONT. Az innovatív felhőalapú üzleti megoldásait és vállalatirányítási rendszerét kifejezetten kis- és középvállalkozásoknak fejlesztő cég a befektetést a SaaS (Software-as-a-Service, szoftver mint szolgáltatás) modellre való átállásra, valamint technológiai és üzleti fejlesztésekre, az értékesítési és kiszolgálói kapacitások jelentős növelésére fordítja. 

Az eddigi legnagyobb önálló startup befektetése révén a Hiventures növekedési finanszírozási programja egy olyan új modellre áll át, amelyben 3 millió euró, azaz 1 milliárd forint nagyságrendben is képes önálló tőkefinanszírozást biztosítani a legígéretesebb startupoknak, illetve scaleup fázisban lévő vállalkozásoknak. A mutatkozó piaci hiány pótlására és a változó igényekre reagálva mostantól a befektetés felhasználásának keretei is tágulnak, hiszen külföldi terjeszkedésre, így az ezzel együtt járó kinti költségekre is fordítható a forrás.  

 

A SaaS termékkategória növekvő népszerűségére alapoz a 2011-ben alakult SMARTFRONT Kft. A cég a saját fejlesztésű, web alapú SMARTFRONT ERP vállalatirányítási rendszerét már sok jól ismert hazai KKV (pl: Stühmer, Libri Könyvkiadó, Culinaris, The Body Shop) használja, de az első lépéseket már megtették a nemzetközi piacok irányába is.  A cég az ERP megoldása mellett leányvállalatán keresztül 2019-től értékesíti SMARTBooks nevű havidíjas SaaS termékcsaládját. A SMARTBooks Magyarországon egyedülálló módon kínál egyrészt webes könyvelő szoftvert a könyvelőirodák részére, másrészt egy ügyviteli rendszert a mikrovállalkozásoknak, maximálisan kihasználva a két ügyfélkör összekapcsolásában rejlő lehetőségeket. A SMARTBooks egyszerre egy modern könyvelőprogram, illetve a SMARTFRONT ERP kulcsrakész, kompakt, számos funkciót integráló verziója. A „kistestvér” hasonló funkciókkal rendelkezik, mint a SMARTFRONT ERP: integráns része a kis- és nagykereskedelmi értékesítés, a CRM, a beszerzések menedzsmentje, a készlet- és raktárkezelés, a könyvelés, illetőleg a dokumentumok és iratok kezelése. A SMARTBooks stratégiájának fontos része a piacvezető Számlázz.hu online számlázóprogrammal való szoros integráció, ami lehetővé teszi, hogy a Számlázz.hu-t használó vállalkozások kimenő és bejövő számlái, banki kivonatai a SMARTBooks könyvelőprogramban azonnal, automatikusan megjelennek, megkímélve ezáltal a könyvelőket a felesleges, időrabló, manuális adatrögzítéstől.

 

 

„Jóllehet a SMARTBooks 2019-es kiadásával főképp a könyvelőirodákat, illetve az általuk könyvelt mikrovállalkozásokat céloztuk meg, a piaci folyamatok a nagyobb üzleti szereplőknél is egyértelműen a SaaS-típusú megoldások térnyerését vetítik előre – ezért is szeretnénk a megfelelő időben és mértékben felkészülni erre a trendre. A régi, telepített megoldásokat egyfelől látványosan szorítják ki szoftverfronton a felhőalapú technológiák, másfelől pedig a kkv-k robbanásszerű fejlődésen mennek keresztül a digitalizációban” – jelentette ki Schramm Károly, a SMARTFRONT alapító-ügyvezetője. A tudatos építkezést és termékfejlesztést folytató társaság árbevétele nyolc év alatt 45 százalékos bővülést mutatott éves szinten. 

 

A SaaS modellre való átállása számos tehertől mentesíti a vállalkozásokat. Azzal, hogy a szoftvert szolgáltatásként, jellemzően havidíjas formában vásárolják meg, az összes technológiai kérdés kezelésétől is megszabadulnak. Megrendelőként nem kell foglalkozniuk támogatási kérdésekkel, frissítésekkel, tárhelyekkel, elég elsajátítaniuk a program használatát. 

 

„A kockázati tőkebefektetői piacon az EU-s startup források közelgő kimerülésével egyre kevesebb a rendelkezésre álló tőke. Habár a tisztán piaci, magánbefektetői kör bővülésére örömteli egy-egy újabb szereplő megjelenésével példát látni, sajnos az ilyen jellegű források még mindig a szükségesnél kisebb részét adják az elengedhetetlen finanszírozásnak. A változó piaci igények és az újonnan szerzett tapasztalataink működésünk minden elemében megkövetelik tőlünk a rugalmasságot és az alkalmazkodást. A SMARTFRONT-ba történő befektetésünkhöz hasonlóan célunk, hogy új lehetőségeket nyissunk meg további magyar, innovatív termékkel vagy szolgáltatással rendelkező és adott esetben külföldi skálázódást tervező vállalkozások számára is azzal, hogy már 1 milliárd forint összegig váltunk képessé tőkefinanszírozást megvalósítani, akár önállóan, társbefektető nélkül is” – mutatott rá az új modell lényegére Szluha Dénes, a Hiventures növekedési programjának befektetési igazgatója. A szakember szerint bővül a Hiventures startup befektetési horizontja, amelynek köszönhetően további hasonló összegű finanszírozások várhatóak a tőkealap-kezelőtől a jövőben, és ennek köszönhetően megvalósíthatóvá válnak olyan befektetések, amelyeket korábban a felső korlát miatt nem tudtak realizálni, de az adott startupnak szüksége lett volna rá.

 

A SMARTFRONT kilátásait ráadásul tovább javítja, hogy előző befektetési körökben további szakmai partnereket is be tudtak vonni. Közülük kiemelkedik a Számlázz.hu alapítóit tömörítő cégcsoport, akik 2019-ben szavaztak bizalmat a vállalkozásnak.

 

Ezen túlmenően megoldásaik jó ár-érték aránya, továbbá a működtetésben és a cégépítésben egyaránt tapasztalt, ambiciózus és agilis menedzsment is kellő alapot ad Szluha Dénes szerint arra, hogy stratégiájukat sikerre vigyék. A Hiventures növekedési programjának befektetési igazgatója azt sem zárja ki, hogy a jobban skálázható SaaS modellben elérhető növekedéssel a SMARTFRONT pár év alatt vonzó felvásárlási célponttá válik a kisebb nemzetközi ERP szereplők vagy Cloud ERP szolgáltatók számára.

 

A tőkebevonás során a SMARTFRONT tranzakciós tanácsadója az Invescom Corporate Finance volt.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05