Repülőrajtot vett 2021-ben a MiR

forrás: Prím Online, 2021. május 1. 16:27

A MiR dániai központjának gyártósori munkatársai mozgalmasan kezdték a 2021-es évet. A gyártóvállalat együttműködő robotjaira az első negyedévben rekordszámú megrendelés érkezett. Az ügyfelek között számos multinacionális vállalatot is találunk, amelyek továbbra is nagyméretű MiR robotflottákat rendelnek az anyagmozgatásuk és belső logisztikai folyamataik automatizálásához. A feldolgozóiparban érdekelt vállalatok megerősödésében az automatizálás és a digitalizálás komoly tényezőt jelent a Covid-19 világjárvány alatt és után. Ez az egyik oka annak, hogy sok mobil robotot használó kísérleti projekt teljes körű rendszerré nőtte ki magát, nagyméretű, akár 50 robotot is felvonultató flottákkal.

Világszerte több ezer ipari alkalmazott dolgozik a MiR robotjai mellett ma is, amelyek önálló módon közlekednek és optimalizálják a munkafolyamatokat olyan nagyvállalatoknál is, mint például a Novo Nordisk, a Ford vagy a Honeywell. Az eredmények igencsak kézzel foghatóak a MiR-nél, mivel az autonóm mobil robotok (AMR-ek) gyártójának eladásai 2021 első negyedévében hatalmasat nőttek, az érték 55%-kal magasabb 2020 ugyanezen időszakához képest. Ez azt jelenti, hogy a MiR minden idők legjobb első negyedéves teljesítményén van túl. A CEE régióban tapasztalt növekedés átlagon felüli volt, a 2020-as érték megduplázódott.

 

A belső szállítás automatizálása továbbra is rohamosan növekszik az autóiparban és az elektronikai gyártás területén, azonban az AMR-eket egyre szélesebb körben alkalmazzák az FMCG szektorban, a gyógyszeriparban, valamint a logisztikában is. A világjárvány következtében a MiR robotok tisztító moduljainak fejlesztése is fellendült, melynek eredménye, hogy a robotokat már az irodák, kórházak és más nyilvános helyek autonóm fertőtlenítésére is használják a vírus terjedésének minimalizálása érdekében. A MiR előrehaladása annak is köszönhető, hogy fokozott érdeklődés mutatkozik a MiR robotplatformok már létező, OEM-megoldások részét képező termékintegrálása iránt, mivel több technológiai gyártó is szeretné mobillá és rugalmassá tenni automatizálási megoldásait. Jó példa erre a KEN Hygiene Systems, ahol MiR robotokkal automatizálták a tisztító- és fertőtlenítőberendezések megtöltését és ürítését a kórházak steril központjaiban.

 

A brazil textilgyártó Florisa optimalizálta a több tonnát nyomó textiltekercsek mozgatásával járó teljes belső szállítását. Jelenleg egy MiR1000 robotokból álló flotta szállítja a megfelelő anyagokat a megfelelő emeleten és helyszínen történő feldolgozásra. Ez a megoldás számos kihívásra választ adott a gyárban.

 

Elemzés: A robotok segítenek növelni a forgalmat

A MiR ügyfelei azon vállalatok közül kerülnek ki, amelyek a koronavírus-járvány idején az automatizálásba történő befektetésük növelése mellett döntöttek. Ezzel pedig nagyon is jól jártak, legalábbis erre a következtetésre jutott a Dán Ipari Alapítvány által finanszírozott és a Dán Technológiai Intézet, a Koppenhágai Üzleti Iskola, valamint a Dél-Dániai Egyetem által közösen indított Innovation Benchmark projektjének elemzése:

 

A koronavírus-járvány idején a beruházásokat növelő vállalatok 34%-ában nőtt a forgalom, míg a beruházásokat csökkentő vállalatok mindössze 3%-ban tapasztaltak növekvő forgalmat. A befektető vállalatok 29%-a növelte az alkalmazotti létszámot, míg az automatizálásába, az innovációba és a digitalizálásba nem beruházó vállalatoknak csak 3%-a foglalkoztat több embert a járvány előtthöz képest.

 

“A MiR robotok technológiájának érettsége azt jelenti, hogy robotjaink egyre több és több triviális, megerőltető vagy veszélyes feladatot fognak tudni elvégezni, így az emberek komplexebb és nagyobb értéket teremtő feladatokra fordíthatják idejüket” – mondta Søren Nielsen, a MiR elnöke. Azt is elmondta, hogy „számos izgalmas újdonság várható a termékfronton 2021-ben.” 

 

A flottamenedzsment és a robusztus technológia által nyújtott globális szolgáltatás

2015 óta, amikor a MiR forradalmasította a szállítórobotok piacát az első MiR100 kobot piacra dobásával, jelentősen megnőtt a konkurens megoldások kínálata. A piac dán éllovasa így folyamatos befektetésekkel biztosítja, hogy felülkerekedjen a versenytársakon, amikor a minőségre, a termékek piaci érettségére és a globális szolgáltatásokra kerül a szó. A vállalat elnöke Søren E. Nielsen, aki 2020-ig a Mobile Industrial Robots műszaki igazgatói posztját töltötte be, a következőképpen nyilatkozik erről: „A minőség és a szolgáltatás elengedhetetlen. Ügyfeleink a robotokat már közvetlenül a fő tevékenységükbe integrálják, ami azt jelenti, hogy robotjainknak ipari minőséget kell nyújtaniuk. A kiváló Q1-es eredményekben nagy szerepet játszik a legújabb robotunk, a MiR250 értékesítésében történő komoly emelkedés. A MiR250-et pontosan úgy hoztuk létre, hogy robosztus jellegével megfeleljen az ipari követelményeknek, ám mindeközben ne veszítsen mozgékonyságából, és továbbra is a piac legbiztonságosabb robotja legyen a dinamikus gyártó- és logisztikai környezetek számára. Nagy figyelmet fordítottunk továbbá a kiváló flottarendszerünk, a MiRFleet további fejlesztésére, mellyel amellett, hogy kezelhetjük a MiR robotokat, az ügyfelek egyéb rendszereibe is integrálhatjuk őket, mint amilyen például az ERP vagy a WMS. Így megkönnyítettük az ügyfelek számára a MiR robotflották helyi és több telephelyen átívelő bővítését. Emellett egy új szervizmodult is kiadtunk, amely valamennyi ügyfelünk támogatására szolgál helyi, valamint globális szinten egyaránt.”

 

A növekedéshez sokoldalúság kell

26 kiváló szakember csatlakozott a MiR szervezetéhez 2021 első negyedévében, akiket azért vett fel a vállalat, hogy minden fronton támogassák a MiR növekedését és fejlődését. Így 10%-os növekedés történt a munkavállalók számában, és a remek Q1-es eredmények egyben azt is jelentik, hogy a vállalat nem áll le a toborzással – jelenleg 21 új pozíció vár még betöltésre világszerte.

 

„2020 mindenki számára egy kihívásokkal teli év volt, és miután éveken keresztül minden tekintetben, beleértve a létszámot is, magas növekedést tapasztaltunk, a tavalyi év ezúttal valamivel csendesebb volt. Növekedésünk felfelé ívelő tendenciájával összhangban azonban új projekteket indítunk meg. Többek közt most hirdettünk meg 10 új állást, amelyek az új szolgáltatási koncepciót hivatottak támogatni, és várhatóan további 10-15 alkalmazottat fogunk felvenni a közeljövőben új kezdeményezéseinkhez.” – mondta Søren Nielsen.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05