Digitális készségekkel vértezte fel magát a hazai civil szektor

forrás: Prím Online, 2021. július 16. 13:05

Első ízben tartotta a NIOK Alapítvány teljes egészében virtuálisan a civil szervezeteknek szóló Civil Tech Hub kurzusait. A korábban jellemző 50 résztvevő helyett tavaly és idén már összesen 412-en követték nyomon az ingyenes, gyakorlatorientált, a mindennapi működésben azonnal hasznosítható tudást adó foglalkozásokat. Az események a pandémiás helyzet miatt szükségessé vált távmunkára és arra fókuszáltak, hogyan lehet a munkahelyekre való visszatérés után is megtartani a digitális munkavégzés előnyeit.

Sok éve zajlanak már a civil szervezetek digitális átalakulását támogató ingyenes Civil Tech Hub foglalkozások a NIOK Alapítvány szervezésében és a Microsoft Magyarország támogatásával. A korábbi években körülbelül 50 (alkalmanként 10-15) résztvevővel zajlottak ezek az események, hiszen a helyszínek befogadóképessége ennél nagyobb létszámot nem tett lehetővé. A 2020 szeptembere és 2021 júniusa között megrendezett foglalkozásokat és beszélgetéseket azonban már több tucat civil szervezet összesen 412 munkatársa követhette nyomon, hiszen ezeket, a sorozat történetében első ízben – a pandémiás helyzetre való tekintettel – teljes egészében virtuálisan tartották meg. Közvetett módon így összesen több mint 6000, a hazai civil szervezeteknél dolgozó ember mindennapi munkáját segítették vagy alakították át Civil Tech Hub kurzusai.

 

A távoktatás, a visszajelzések szerint, a legkevésbé sem ment a hatékonyság rovására. Az eseményeken résztvevő civil szervezetek képviselői utólag épp a webináriumok hasznosságát dicsérték. Gyakorlatorientált, a mindennapi gyakorlatban azonnal hasznosítható tudást adó interaktív alkalmakon sajátíthatták el a Office 365 mesterfogásait, ismerték meg a Teams, a Sharepoint és a OneDrive használatát. A tematikák kifejezetten a virtuális szervezeti működésre, a pandémiás helyzet miatt szükségessé vált távmunkára és a sikeres visszatérésre fókuszáltak. A hagyományos kurzusok mellett, vállalati partnerek és civil szervezetek bevonásával, online kerekasztal beszélgetésekre is sor került, amelyek a járványhelyzet alatti és utáni távmunka, az online és offline események kérdésköreit érintették.

 

 

 

„Hálásak vagyunk a partnereinknek és a Microsoftnak a tőlük kapott támogatásért. Az ő segítségükkel sikerült egy kihívásokkal teli időszakban is még nagyobb számban elérni és támogatni a hasznos társadalmi tevékenységet végző, gyakran a rászoruló, hátrányos helyzetű emberekről gondoskodó civil szervezeteket. Jó érzés tudni, hogy a virtuálissá váló Civil Tech Hub programunkon keresztül a Microsoft Magyarország is részese volt a pandémia alatt tapasztalt szolidaritásnak” – mondta Gerencsér Balázs, a NIOK igazgatója.

 

A kurzusokba és a beszélgetésekbe gyakran kapcsolódtak be önkéntesként a Microsoft Magyarország munkatársai, partnerei, a civil és vállalati szektor képviselői is. A NIOK Alapítvány sok éve a Microsoft stratégiai partnere, így szakmai és anyagi támogatásban részesül a vállalattól. Az alapítvány ennek a partnerségnek a keretében alakította ki korábban a Civil Tech Hubot, amely egy közösségi tér és digitális tréningközpont. A tavalyi „Digitális civil” program keretein belül például a Microsoft szakértői díjmentesen nyújtottak tanácsadást a civileknek, segítettek az Office 365 rendszer szervezetre szabásában, illetve webinar tréningeket is tartottak.

 

„A Civil Tech Hub révén a digitális fejlesztéseink egy jobb világ megteremtéséhez járulnak hozzá. A járványhelyzet megmutatta, miért volt nagy szükség a képzéseinkre már az ezt megelőző években is, és azt is, hogy a NIOK-kal való jól bejáratott együttműködésünknek köszönhetően gyors és hathatós segítséget tudtunk nyújtani a civileknek. Az elmúlt év tanulságai nem múltak el nyomtalanul. Azzal, hogy megsokszorozódott a civil szférában azoknak a munkatársaknak a száma, akik rendelkeznek a megfelelő digitális készségekkel, az egész szektor vált válság- és jövőállóbbá” – hangsúlyozta Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing- és operatív igazgatója.

 

A Civil Tech programon keresztül a Microsoft Magyarország és a NIOK Alapítvány több mint tíz éve dolgozik együtt azért, hogy a legújabb technológiák a fontos társadalmi ügyek szolgálatába állhassanak.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05