NMHH-vizsgálat az SMS-díjak miatt

forrás: Prím Online, 2021. július 21. 12:45

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelzése alapján hazánkban a szolgáltatók feltehetően egységes árazási gyakorlatot folytatnak az SMS-végződtetés és a tömeges SMS-ek (pl. banki tranzakciókról értesítő üzenetek) terén, ugyanis díjaik mértéke megközelítőleg azonos és nemzetközi összehasonlításban is magas. Ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) úgynevezett ágazati vizsgálatot indít, melynek eredményei alapján eldönti, hogy a területen szükség van-e szabályozói vagy egyéb beavatkozásra.

A szolgáltatók közötti SMS-ek továbbítására az úgynevezett SMS-végződtetési díj ellenében kerül sor. Vagyis a fogadó szolgáltató díjazást kér a másik hálózatból érkező üzenet fogadásáért, amit végső soron az előfizető fizet meg. A GVH jelzésében foglalt ármozgások és egyéb körülmények arra utalhatnak, hogy az SMS-végződtetés piacán vagy annak egyes részpiacain a verseny korlátozódhat vagy torzulhat. Ezért a piaci folyamatok megismerése és értékelése érdekében az NMHH elnöke hatósági ellenőrzési eljárást indított a Magyar Telekom Távközlési Nyrt.-vel, a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt.-vel, a Telenor Magyarország Zrt.-vel, a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.-vel, a TARR Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-vel és a Netfone Telecom Távközlési és Szolgáltató Kft.-vel szemben.

 

Ha a hatóság a hírközlési ágazati vizsgálat eredményeképpen arra a következtetésre jutna, hogy a magyarországi SMS-végződtetés piacán vagy annak egyes részpiacain beavatkozás szükséges, akkor a hatóság megteszi a szükséges lépéseket a piaci probléma megszüntetése érdekében.  

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Jövőbe mutató adatvizualizációs megoldások az SAP és az IFUA Horváth versenyén

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából. A versenyzőknek az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) segítségével kellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által biztosított adatokból látványos és lényeges összefüggéseket bemutató adatelemzéseket készíteniük és prezentálniuk. 

2024. április 17. 19:55

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09